-          Ez… undorító… Ez egy olasz cipő volt! –vörösödött el Bill arca, amint felemelve a lábát, meglátta, hogy lócitromba lépett. Kis híján sírva fakadt idegességében, vajon mit lehet szeretni egy lovas tanyán? Nem fért a fejébe.

-          Jaj Bill, ne nyavalyogj már itt nekem, inkább indíts befelé a házba és takarítsd meg! Mondtam, hogy kényelmes holmikat hozz! –forgatta a szemét Simone, fiát látva.

-          Ez kényelmes!

-          Végül is, nekem mindegy, miben lépsz bele a…

-          Na nem, én ki sem fogok moccanni innen!

-          Két hétig?

-          Pontosan!

-          Na ide figyelj Bill Kaulitz Trümper! Amit a sajtó előtt leműveltél mostanában, az már több mint elfogadhatatlan, és amíg elül a botrány, amit okoztál, itt maradsz! Márpedig ha itt maradsz, azt teszed, amit én mondok, megértetted?

-          De anyu! –hisztizett Bill.

-          Eredj be a házba, fürödj meg, a szekrényben találsz ruhákat!

-          De…

-          Ne mondjam kétszer!

Bill ha kelletlenül is, de engedelmeskedett anyja szavának és az orra alatt szitkozódva foglalta el az emeleti fürdőszobát.

Hogy a fenébe egyezhetett ebbe bele? Amikor David javasolta neki, hogy egy időre tűnjön el a közönség elől, nem erre gondolt. Határozottan egy Hawaii-i apartman jutott eszébe, tengerre néző kilátással, állandó szobaszolgálattal és annyi jeges koktéllal, amennyi csak belefér. Ám anyja közbe szólt, így ide került. Egy elhagyatott kis lovas tanya, amire édesanyja már fiatalabb kora óta vágyott. És pont ő és Tom vették meg neki. Ha hamarabb tudja, hogy később ide száműzik, akár csak két hétre is, nem veszi meg. De Simone úgy örült neki…

Amikor meglátta a fürdőszobát, majdnem elájult. Hogy lehet itt egyáltalán tisztálkodni? Csoda, hogy nem kap fertőzést. Kinyitja a csapot és még koszosabb lesz, mint előtte. Mély levegőt vett, levetkőzött és undorodva dobta méreg drága ruháját egy komódra a kád mellett. A tükörbe pillantott és majdnem elkiáltotta magát, amikor meglátta, hogy nincs egyedül.

-          Bocsánat! –mire hátrafordult, az a lány már ott sem volt. Az ajtó hatalmasat csapódott, Bill csupán egy barna hullámos hajzuhatagot látott.

Ki a fene lehetett ez? És miért nyitott be az Ő fürdőjébe? Vajon mióta leselkedett utána?

Pár percnyi sokk után erőt vett magán, elzárta a csapot a kádban és belelépett.

-          Ez hideg!!! –ordított fel és már ki is pattant belőle. Ez egyre rosszabb, mint egy rémálom… Összeszorított fogakkal ismét visszalépett és amilyen gyorsan csak lehetett, rekordidővel megfürdött. Kocogó fogakkal foglalta vissza szobáját egy törölközőbe bugyolálva.

-          Tuti, hogy tüdőgyulladásom lesz… -morgott szüntelenül, majd a szekrényhez lépett. Tátott szájjal vett ki egy kék-fekete kockás inget, ami tapintásra olyan durva volt, hogy Bill biztos volt benne, ha felveszi, véresre dörzsöli a bőrét. Na és farmer? Ki hord manapság mér farmert egyáltalán? Ráadásul ennek semmi fazonja nincs, egyszerű csőrfarmer, vagy kétszer beleférne. Ordítani szeretett volna, amíg csak van ereje, levegője és hangja. A kétheti pokol első napja… És ha ez még nem lenne elég, térerő sincs, hogy legalább felhívhassa Tomot panaszkodni. Vagy rendeljen valami vega kaját, mert az tuti, hogy ilyen itt nem lesz. A szoba ajtaja mellet talált egy saras bakancsot is, amin látszott, hogy nem ma kezdte pályafutását. Összeszorította a szemét és bele lépett.

-          Kérlek, add, hogy ne legyen benne semmilyen döglött állat… -fohászkodott minduntalan. Folyamatos hidegrázások közepette, lement a falépcsőn és csatlakozott anyjához a konyhában.

-          Nézd csak, túlélte! –mosolygott rá Simone.

-          Ha ha, nagyon vicces, de csak épphogy… ha nem kapok fertőzést a kádtól, majd tüdőgyuszit a hideg víztől…

-          Ne hisztizz, inkább segíts Gordonnak az istállóban!

-          Teljességgel kizárt! –vágta rá.

-          Akarsz vacsorázni? Vagy dobjalak ki éjjel a medvéknek, hogy legalább ők egyenek?

-          Megyek!

-          Helyes! Ha végeztetek, gyertek be vacsorázni.

-          Úgy érted… estig kint kell lennem? Az istállóban? Állatok között?

-          Bill! Ha már nem eszel húst, mert tiszteled az állatokat, vagy a fene sem tudja, miért, legalább annyit tegyél meg, hogy kimész Gordonhoz és segítesz neki! Most!

-          Oké, oké…

Kénytelen kelletlen kiment hát az istállóba.

-          Ó, hát túlélted? –nevetett Gordon.

-          Nagyon viccesek vagytok…

-          Bill, anyád kedvéért megkérlek, próbáld meg ha nem is jól érezni magad itt, de elviselni ezt a két hetet… Hiányzol neki, örül, hogy végre itt vagy…

-          Nekem is hiányzik… csak nem értem, hogyan tudtok itt meglenni minden nyáron…

-          Nem olyan rossz itt annak, aki szereti a természetet… Kiskorodban néha titeket is elhoztunk hasonló helyre, nem emlékszel?

-          De igen… leestem a lóról…

-          Hát… nem lehet minden emlék szép… De hátha az óta belejöttél…

-          Kizárt dolog, hogy újra megpróbáljam!

-          Pedig meg fogod! Az a fehér lesz a tiéd…

-          Gordon, én nem ülök lóra többé…

-          Nagy kár… emlékszel, amikor 18 évesen megműtötték a hangszálaidat?

-          Bár ne emlékeznék…

-          Mit is mondtál akkor?

-          Hogy… hogy én nem énekelek többé…

-          Pontosan… Mi lenne most, ha akkor feladod? Meg kell próbálnod!

-          Hát nem tudom… -vakargatta a tarkóját az énekes.

Bill hirtelen egy másik, egy barna ló felé fordult, aki felnyerített. Egy másik árnyékot is meglátott, de nem tudta kivenni, kié lehet.

-          Van még itt valaki? –kérdezte Gordont.

-          Ó, igen csak Bess! Övé az a barna ló, Angel! Látod azt a fehér foltot a ló homlokán? Bess szerint olyan alakja van, mint egy angyalnak, ezért lett az a neve.

-          Bess itt dolgozik?

-          Azt nem mondanám, hogy dolgozik… Tudod, amikor nem vagyunk itt anyáddal, akkor csak a munkások vannak itt, akik takarítják az istállót, aratnak, legeltetik a lovakat, és efféle munkákat végeznek… Bess is csak nyáron jön le ide, neki a nagyváros a mindene, mint neked is. A lovat még kislány korában kapta és imádja! Nyáron a lehető legtöbbet jön le, és mivel neki nincs hol tartania, megkért minket, hogy hagy legyen itt, cserébe, amikor csak tud, beugrik, segít a háznál és ilyenek…

-          Értem…

-          Elmentem lovagolni pár órát Gordon, majd jövök! –hallatszott egy női hang az istálló túlsó végéből, majd egy alak ugrott fel a ló hátára, aki már szélsebesen futott is ki az istállóból.

-          Vacsoránál találkozunk! –kiabált utána Gordon, aztán visszanézett Billre, aki tárva nyitott szájjal nézett a nő után, ahogyan barna, hullámos haja a hátát verdesi, és a levegőben fodrozódik a zöld-fekete kockás ingjével együtt. Még látta azokat a feszes lábakat is a farmerba bújtatva, amik a ló oldalának feszültek. Nem is olyan béna viselet a farmer…