Epilógus

-Hiányozni fog Párizs! –sóhajtottam a kocsiban Tom házához menet.

-Pedig nem mész oda többet! –jelentette ki.

-Tessék? De miért?

-Viccelsz? Túl rossz hatással van rád! Majdnem elcsábított!

-De te erősebb voltál! Jobban csábítasz! –raktam a combjára a kezem, mire kicsit megugrott.

-Jól van, meggondolom! –mosolyodott el, majd lefékezett- Itt is volnánk!

Kinéztem az ablakon és az én volt házamat láttam meg.

-Ez az én…

-Ez az én házam! Pontosabban… a miénk!

-Tessék? –néztem rá vigyorogva.

-Üdvözöllek az „új” házunkban! –szállt ki és én követtem- Mondtam, hogy találunk ugyanolyat!

-nem hiszem el!

-Hidd csak el! –ölelt át hátulról- Amikor megláttam, hogy el akarod adni, nem akartam hagyni! Megvettem magunknak! Jó drágán adtad te nő!

-Imádtam! –vigyorogtam rá ártatlanul. De nekem fizetted ki, így a pénz megmaradt!

-Tudom! De a tízszeresét is kifizettem volna, csak hogy ne veszítsd el!

-Szeretlek!

-Szóval melyik testvért kellett volna választanod? –kérdezte múltkori megjegyzésemre célozva, miszerint „rossz testvért választottam”.

-Téged szerelmem! –csókoltam meg.

-Ezt akartam hallani! –mosolyodtam el, majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolt.

>VÉGE<