-Elmegyek, veszek pár dolgot! Neked kell valami? –kérdeztem Jessicát, miközben a táskámban matattam egy rágó után.

-Nem kell, köszi! Én azt hiszem, letusolok addig! Csak még megnézem ennek a filmnek a végét! –koncentrált ismét a filmre.

-Jól van, nem zárom be az ajtót, sietek vissza!

-Okés, szia!

-Szia! –felkaptam a táskámat, egy napszemüveget és indultam is vásárolni. Különösebben nem kerestem semmi konkrétat, csak valahogy le kellett vezetnem a feszültséget. Ideges lettem, ha csak arra gondoltam, hogy a ház már az eladók listáján szerepel, na és ha arra, hogy fogom majd Tomnak elmondani.

Szörnyen hiányzott, már-már görcsbe rándult a gyomrom, ha rá gondoltam, amit próbáltam az éhségre fogni, így ebédelni is elmentem.

Úgy döntöttem felhívom Billt, hátha ráér pár percre.

-Szia! –vette fel szinte rögtön- Na?

-Szia! Mi na?

-Hát… történt valami?

-Nem! Mire gondolsz?

-Őőő… semmire!

-Bill…

-Milyen Párizs? .terelt elég feltünően.

-Most csak tereled a témát, de mindegy is! Párizs gyönyörű, mint mindig!

-Értem!

-… Tommal mi van? –kérdeztem rá kis habozás után.

-Ó, ő most nincs itthon!

-Miért, hol van?

-Azt mondta majd jön!

-Gondolom, nővel van… -szomorodtam el.

-Áá, akkor még nincs!

-Tessék?

-Semmi, semmi!

-És hogy-hogy ilyen gyorsan felvetted? Általában perceket várok, vagy fel sem veszed!

-Őő… hát úgy gondoltam, hogy mivel Párizsba költözöl, igyekszem mindig felvenni! Hogy tudjunk beszélni!

-Értem! Köszönöm, nélküled megzakkannék! –mosolyodtam el.

-Hát igen!

-Azért ne szállj el! –nevettem.

-Na és mondd, hiányzunk már?

-Igen!

-Főleg Tom, igaz? Nyugodtan bevallhatod!

-Főleg Tom… -sóhajtottam.