-Hol van Jessica? –vonta kérdőre öccsét, Tom, amikor este hazaért a munkából.

-Elment! –kapta a választ.

-Hová?

-Szállodába, aztán holnap Párizsba! Kis mázlista! –Bill.

-Mi? Párizs? De…

-Dolgozni megy!

-Meddig? Egy hét? Pár nap?

-Egy hónap!

-Na nem, nekem még előtte kell beszélnem vele!

-Inkább most hagyd! Majd beszéltek, ha visszajött!

-De…

-Ha jól sejtem, összevesztetek, khm… megint! Ki van! És te is! Várd meg, míg visszajön!

-Jól van! Várok! De csak mert…

-Nem zavar, ha kimondod, szereted! –mosolyodott el Bill, látva Tom ijedt arcát.

-Biztos?

-Igen, de inkább neki mondd majd, ne nekem!

-Nem tudok várni addig… -sóhajtott.

-Kénytelen leszel! Dolgozni fog, aligha lesz telefonközelben a kifutón!

-Igaz… Jól van, egy hónap!

Másnap dél körül értünk Párizs nyári, napsugarakkal melegített városába. Izgatottan pakoltam ki a poggyászomat, hogy minél hamarabb mehessek ki a levegőre Jessicával, akivel közös szobánk lesz. Nem egyszer voltam már Párizsban, franciául is tudok, de minden úttal újabb izgalmat érzek, és egyre jobban a szívembe zárom ezt a várost. Itt pezseg az élet.

Mindketten kipakoltunk, utána fogtuk a hitelkártyánkat és mentünk városnézésre, amiből mindketten tudtuk, hogy vásárlás lesz, De hát nők vagyunk, ráadásul ez egy divatváros, természetes, hogy vásárolunk és különben is, Párizst úgy ismerjük, mint a tenyerünket.

A legjobb butikokban jártunk, még Billéknek is vettem ezt-azt. Ez a minimum, hogy befogadtak. Vásárlás után vacsorázni mentünk, mert már nagyon éhesek voltunk, mivel az ebéd kimaradt. Vacsit követően visszamentünk a szállodába.

-Hú, kivagyok, sajog a talpam! –dőlt be az ágyba Jessica.

-Lehet, hogy az utolsó napokra kellett volna beszúrni a vásárlást! –követtem a példáját- De ki tudta, hogy ennyi minden megtetszik majd?

-Mi! –nevetett.

-Igaz! Hú, le tudná, élni itt az életem!

-én csak a hitelkártyádat sajnálnám! Rojtosra vásárolnád! –dobott hozzám egy párnát.

-De most komolyan, te nem? Gyönyörű ez a város! Jó fejek az emberek, franciául is jól tudok! Jó lenne itt élni…