-Tessék? Csak viccelsz, ugye? –hüledeztem Tomra nézve.
-Nem!
-Dehát hogy? És miért? Történt valami?
-Nem lényeg!
-De igen! Te alapítottad a gitár sulit Tom! Imádod! Az az iskola a tiéd! Minden négyzetcentimétere téged tükröz! Hogy mondhattál fel? Nem értem!
-Tök’ mindegy! –szótagolta nekem, mintha egy hülyével beszélne.
-Nem, egyáltalán nem mindegy! Tom…
-Semmi közöd hozzá, érted? –kiabált rám idegesen, mire ijedten megtántorodtam. Dühösen nézett rám, majd elviharzott a szobájába.
Hagytam a francba az evést, már nem voltam éhes egyáltalán, inkább fogtam magam és elmentem a gitár suliba, hátha ott választ kapok Tom őrültségére. Mekkora hülyeség, hogy felmondott, ezt nem hiszem el. Amikor odaértem egyből az igazgatói iroda felé vettem az irányt és bekopogtam.
-Szabad! –hallottam Gustav rég hallott kedves hangját.
-Szia! –léptem be.
-Jessica! Jó téged látni, rég találkoztunk! Segíthetek valamiben? –adott két puszit és hellyel kínált.
-Miért mondott fel Tom? –tértem egyből a lényegre.
-Az őszintét, vagy amit hallani akarsz?
-Az őszintét azt hiszem… Mi történt?
-Khm… miattad!
-Nem értem…
-Amikor eltűntél úgymond, csalódott benned, amiért megfutamodtál!
-Te…
-Igen, tudok róla, beavatott! Itt voltam, amikor hívott és kérdezte hol vagy, mert érted menne!
-Jó ég… -legszívesebben elsüllyedtem volna.
-Amikor letetted a telefont, akkor döntött úgy, felmond!
-De miért?
-Agyon dicsérted ezt a helyet, szeretkeztetek a kanapén, folytassam még? Itt minden rád emlékezteti!
-Egyszer! Egyszer jártam itt Gustav!
-Az neki elég volt, hogy még jobban beléd zúgjon! És mióta eltűntél, gyűlölt bejárni ide! Hidd el, sajnálom, hogy ez lett és bármikor odaadnám neki a diri székét, de az a helyzet, hogy nem akarja!
-Akkor sem adhatja fel ilyen könnyen!
-Könnyen? Mióta ismerem, rólad áradozik! Szerintem elég nagy áldozat volt tőle, hogy hallgatott róla!
-Rá kell vennünk, hogy visszajöjjön és kész!
-Én hajlandó vagyok segíteni bármiben!
-Attól tartok, most rajtam a sor, hogy helyre tegyem őt! –mentem is ki onnan, egyenesen Tomhoz.
|