A város összes létező parkját bejártuk, persze csak miután jól álcáztuk magunkat.

-Khm… Tom! –engedtem el a kezét, ami az elmúlt órákban is össze volt kulcsolva.

-Igen? –ült le egy padra, én pedig elé álltam.

-Igazad volt…

-Miben?

-Amiket tegnap a… fejemhez vágtál! Fájt, ahogyan mondtad, de igazad volt!

-Ezen rágódtál végig, igaz? Láttam rajtad!

-Igen! Mert nem szeretem a tisztázatlan ügyeket!

-Ügyeket? –húzta fel a szemöldökét mosolyogva.

-Tudod, hogy értem! És tudom, hogy attól még, hogy bocsánatot kérek nem lesz jobb, de…

-De igen! –húzott magához. Egy kicsit voltam kisebb nála, mivel a padnak nem az ülő részén ült, hanem a háttámláján- Sokkal jobb!

-De nem a legjobb…

-Kezdetnek beérem ezzel is… -mosolyodott el még jobban és szorosabban ölelt. Arcomat a mellkasába fúrtam és beszippantottam azt a régen hiányolt illatát. A póló nem volt az igazi, de azzal is beértem. Most, hogy Tom itt van, talán már nincs is szükségem rá.

-A pólót te…

-Igen! Tisztára olyan illata volt már, mint neked!

-De már…

-Mert tettem róla! Este az volt rajtam, nem vetted észre?

-Nem azt néztem…

-Persze, mert el voltál foglalva azzal, hogyan nyalom meg a szám! Azt hiszed nem vettem észre a sóvárgó tekinteted?

-Hah, te kis… -húzódtam el.

-Kis mi?

-Na vajon? –néztem legérzékenyebb pontja felé.

-Ez övön aluli volt! –nézett rám szúrósan.

-Szó szerint! –nevettem- Na gyere kispajtás! –cukkoltam és magam után húztam.

-Ezt még egyszer nagyon vissza fogod kapni!

-Ó, egy percig sem aggódtam az ellenkezője miatt!

-Nagyon helyes!

-Gyere, együnk valamit, mert éhen halok!

-Végre valami, amiben egyet értünk!

-Van még valami!

-Mégpedig?

-Hogy te fizetsz!

-Igaz, hú, ez félelmetes!

-Ugye? Ezt sürgősen abba kell hagynunk! –nevettem.

-Nekem tetszik ez az egyetértés! –nézett a szemembe mélyen.