Nem csak Tom reakcióján lepődtem meg nagyon, de azon is, ahogy nevezett. Baba… de rég hallottam már ezt.

-És a cuccaim…

-Majd veszek másikat addig!

-Nem! –tiltakoztam.

-De igen! –hajolt közelebb és egyből elhallgattam.

-O-okkéé… -nyeltem egy nagyot.

-Megvizsgál a doki, elmegyünk hozzám, letusolsz, rendbe hozod magad, utána irány a pláza! Megfelel?

-Nem!

-Miért?

-Mert nincs mit felvennem tusolás után!

-De van! Hagytál ott pár ruhát nálunk!

-Akkor… oké… -egyeztem bele.

Követtük a tervet, jól esett végre a zuhanyozás. A doki szerint csak egy kis füstöt nyeltem és ma még egy kicsit köhögni fogok, azt mondta vigyázzak a mély levegőkkel. Tusolás után tehát vásárolni mentünk és bűntudatom volt, amiért ő fizetett mindent. A pénztárcám és az irataim a hálószobámban maradtak, és amíg nem hozzák rendbe a házat, nem mehettem be értük. Megkönnyebbültem, hogy nem lett oda az egész ház, csak néhány bútor és a konyha égett le. Azért inkább ez, minthogy az egész leégjen.

-Mit gondolsz arról a farmerről? –mutatott Tom egy dior nadrágra. Gyönyörű volt, de a legolcsóbbat akartam, mivel nem én fizetek.

-Khm… nem rossz…

-… de?

-De nem kell dior!

-Mi bajod a diorral? –húzta fel a szemöldökét.

-Az, hogy nem én fizetem! Gyere, amott láttam egy olcsóbb farmert, az is tökéletes! –húztam el onnan.

-Nem! –állt meg.

-Mi az?

-Én azt akarom megvenni!

-De én nem!

-Nem tetszik?

-Azt nem mondtam…

-Akkor? Miért ne?

-Majd megveszem Tom, ha nálam lesz a pénztárcám! Nem fogom a legdrágábbat megvenni, amikor nem én fizetek! Ne vitázzunk már!

-Én is ezt mondom, indíts befelé!

-Nem!

-Vonszold be a csinos hátsódat abba az üzletbe, ne mondjam kétszer! –jött közelebb.

-De hát…

-Indíts! –emelte fel az állam.

-Oké! –slisszoltam be villámgyorsan.

-Na azért! –nézett utánam Tom mosolyogva.