-Kérem, menjen ki! –utasított az egyik tűzoltó.

-De…

-Gyere! –ragadott karon valaki és kihúzott onnan.

-Te mit keresel itt? –küszködtem a könnyeimmel és felnéztem Tomra.

-Láttam a füstöt és…

-Remek! Akár mehetsz is! De én nem hagyom, hogy leégjen! –mentem volna vissza a házba.

-Maradj nyugton! –rántott vissza- Csak útban lennél a tűzoltóknak! Hagy tegyék a dolgukat!

-Mert… én mindenkinek csak útban vagyok! –köhögtem.

Kaparta a füst a torkomat, alig kaptam levegőt.

-Tiszta füst vagy! Nem mész be, bajod esik!

-Mit érdekel…

-Jessica! –fogta meg a karom.

-Hagyj már békén! –löktem el- Oda mindennek, imádtam ezt a házat, szenvedtem vele és most vége!

-Jess…

-Menj már! –fordítottam neki hátat.

-Nem! Itt maradok! Melletted! –ölelt át hátulról, a sírás és a köhögés miatt már erőm sem volt ellenkezni.

-Elnézést hölgyem! –jött oda az egyik tűzoltó.

-Igen? Mi van a házzal?

-A konyha leégett és a tűz átterjedt az előszobára, de nagyobb kárt nem okozott, a tartó elemek sem sérültek! Eloltottuk a tüzet, de a konyha teljesen leégett.

-Értem…

-Sajnáljuk! Jól érzi magát? A mentő mindjárt itt lesz!

-Nem kell… mentő… Kutya bajom! –köhögtem.

-Muszáj kivizsgálnunk, nem kockáztathatjuk meg, hogy akár csak kis mértékben is füstmérgezést kapott!

-De…

-Itt fogjuk várni az orvosokat! –biztosította Tom.

-Rendben! Viszont látásra! –hagyott magunkra.

-Ez pazar! –sóhajtottam, amit újabb köhögés követett.

-Jól vagy? –nézett le rám Tom aggodalmasan.

-Nem! Egyáltalán nem vagyok jól…

-Mi történt?

-Ahogy… elmentél ott ücsörögtem még egy darabig… előtted épp ebédet főztem… ás aztán égett szagot éreztem! És mikor odaértem már égett a függöny! –szipogtam még mindig.

-Az én hibám…

-Nem! Az enyém… figyelmetlen voltam és most oda a házam! Nem tudom, mit csináljak, amíg rendbe hozzák…

-Gyere vissza hozzánk! Van vendégszoba, tudod!

-Nem… majd szállodába…

-Meg ne halljam, hogy szállodába mész baba, visszajössz addig hozzánk! –parancsolt rám ellentmondást nem tűrve.