-Ó… értem! –köszörülte meg a torkát Tom, hirtelen úgy érezte, menten megfullad a szárazságtól.

-Szóval én azt mondom, hogy legyen boldog vele… veled!

-Tessék?

-Igen, téged szeret, látom rajta! Annyira meg akart védeni!

-De mi nem lehetünk együtt! Elment, hetek óta nem is hallottam felőle!

-Kérdeztem, hogy most hol lakik, azt mondta a városban, de többet nem mert mondani! Mert tudja, hogy úgyis elmondanám neked! –Bill.

-Szóval a városban… talán a régi házában… imádta!

-Nem tudom, lehetséges, nézd meg!

-Jó! –állt fel Tom- De…

-Tom! Semmi baj! –ölelte meg Bill- Komolyan! Mindkettőtöket szeretlek, fontos a boldogságotok!

-De biztos…

-100% bátyus! Menj! Sok sikert! –engedte el Tomot, aki egy köszönöm után el is ment otthonról.

Tom ideges volt és nem igazán a találkozás miatt, dühös volt rám, amiért ennyi ideig nem is kerestem, aztán most hirtelen felbukkantam. Kiabálni szeretett volna, kiadni magából a dühét, a csalódottságát.

Ebédet készítettem, amikor valaki csengetett. Gondoltam biztos az egyik szomszéd az, mivel más nem tudja, hogy itt vagyok, de amikor megláttam Tomot az ajtóban, lefagytam.

-Gondoltam, hogy itt vagy, imádod ezt a házat! –közölte ridegen.

-Tom…

-Miért jöttél el? Miért nem kerestél?

-…Idő kellett…

-Persze! Inkább csak önző voltál!

-Tessék?

-Jól hallottad! És tudod mit? Tovább léptem!

-Helyes, mert én is! –jelentettem ki.

-Igazán? –jött közelebb.

-Igazán! –léptem hátrébb.

-Tényleg?

-Tényleg!

-Akkor miért van rajtad a pólóm? –nézett a szemembe.

-Én… -kaptam el a tekintetem zavartan.

-Kérem vissza!

-Mi? –ijedtem be, mivel a póló leért a combom aljáig, így nem is volt rajtam más, csak fehérnemű.

-Kérem! –nyújtotta érte a kezét.

Vettem egy mély levegőt, levettem és odadobtam neki. Elkapta és jól végignézett rajtam, ami eléggé zavarba hozott. Jobban meg sem tudna alázni.

-Kösz! –fordult sarkon.

-Megígérted! -szóltam utána halkan.

-Tessék? –fordult felém.

-Megígérted, hogy bármi történjék is, ugyanolyan jó barátok maradunk…