Másnap reggel tusolás után Tom pólóját vettem vissza és egész nap abban voltam, mivel nem kellett mennem sehová sem. Hihetetlenül egyedül éreztem magam abban a nagy házban és legszívesebben már rohantam is volna Tomhoz. Vagy hívtam volna, hogy jöjjön át most azonnal. És ez így ment hetekig még.

Nem hívtam Tomot, komolyan gondoltam azt, hogy megvárom, amíg a vonzalom, vagy akármi is ez iránta, sima barátság nem lesz újra. Számot változtattam, így Tom sem tudott keresni. A pólója illata lassan átváltozott az enyémre és így már végképp nem maradt semmim tőle. Kivéve annak az egy hónapnak a gyönyörű emlékei.

Egyik reggel nagy elhatározásra jutottam, bemerészkedem az oroszlán barlangjába, beszélek Billel és tisztázok mindent. Felhívtam és olyan időpontot kértem, amikor Tom nincs otthon.

Elmeséltem neki mindent, egészen a szülinapomtól. Azt hittem kiakad és először le is esett az álla, de aztán megölelt. Hálás volt, amiért őszinte voltam vele és sajnálta, hogy idáig jutottunk. Megkértem, hogy ne Tomot hibáztassa, elvégre az én hibám. Barátokként váltunk el két puszival és egy öleléssel. Megkönnyebbülten léptem be házam ajtaján és tényleg reméltem, hogy nem hibáztatja Tomot.

-Megjöttem! –köszönt Tom öccsének hazaérkezve, távozásom után nagyjából egy óra múlva.

-Szia… beszélhetnénk?

-Persze, mondd! –foglaltak helyet az ebédlőasztalnál.

-Khm… Jessicáról van szó!

-Történt valami?

-Itt járt, alig egy órája! Elmondta mi volt köztetek!

-És… gondolom, látni sem akarsz… -hajtotta le a fejét Tom.

-Figyelj ide Tom! A bátyám vagy és téged szeretlek a legjobban a világon! Ez sohasem fog megváltozni!

-Annyira sajnálom Bill!

-Komolyan megbántad?

-Én… azt kéne mondanom, hogy igen, de nem tehetem! Azt bánom, hogy a hátad mögött… hogy elárultalak ezzel…

-Értem…

-Ne hibáztasd Jessicát! Nem ő tehet róla!

-Ő azt mondta, téged ne hibáztassalak, te nem tehetsz róla!

-Neki csak… törődés kellett…

-És én nem adtam meg neki! Tom, hidd el, nem haragszom! Egyikőtökre sem! A mi kapcsolatunk régen nem volt az igazi…

-De szereted őt! ÉS ő is téged!

-Igen! De… már csak, mint barátot! Mindketten barátként tekintünk egymásra! A mi szerelmünk… egyszerűen eddig tartott.

-Sajnálom…

-Én is… de inkább most legyen vége, mint évek múlva! Csak elvesztegetnénk az időt! Ez már régen nem szerelem! Inkább csak megszokás! És ezt ő is így gondolja! Mert már mást szeret…