-Jöttem, ahogy tudtam, mi történt? –ölelt volna át hazaérkezve Tom, de nem engedtem neki.

-Miért szóltál neki? Direkt megkértelek, hogy ne tedd! Ennyire lehet benned bízni?

-Én csak… azt akartam, hogy boldog legyél!

-Boldog… azzal, aki nem is figyel rám… Aki nem szeret…

-Szereted őt… azt hittem, ha azt hiszed, hogy emlékezett rá, boldog leszel. Bármit megtennék azért, hogy boldognak lássalak… mégha az öcsémmel is, aki meg sem érdemel téged.

-De… miért?

-Mert… szeretlek Jess!

-Tessék?

-Csak azért mentem bele, hogy a szeretőd legyek, csakis miattad! Nem bírtam már nézni, ahogy szenvedsz miatta… ahogy szomjazol a törődésre, amit nálam szívesebben senki sem adna meg, mert szeretlek!

-Ez…

-Jess…

-Nem tudom, mit mondjak…

-Hogy tovább vigyázhatok rád…

-Az a sok törődés… szabadnap… hogy elkísértél… mind miattam…

-Ezzel tudtalak boldoggá tenni, mert barátnál több nem lehettem.

-És… mégis mióta…

-Számít?

-Mióta szeretsz Tom? Mióta szenvedsz?

-Nem régóta…

-Azaz?

-Ki fogsz nevetni…

-Majd visszatartom valahogy… kérlek, válaszolj!

-Az… első csókunk óta…

-A party…

-Nem… gondolkozz, előtte is volt egy!

-Az első csók! .kaptam a szám elé és már a sírás kerülgetett.

-Jess…

-Hogy lehettem ilyen vak? Én hülye…

-Nem vagy az… -lépett közelebb.

-De igen…

-Nem! Csupán jól rejtegettem az érzéseimet! A barátodnak lenni is imádtam…

-Az a sok jel… a nyakcsók Billtől! Te féltékeny voltál… és amikor Billel foglalkoztam… ezt hittem, csak beképzelem magamnak! Nem foglalkoztam velük…

-Nem érdekes… -simogatta meg az arcom.

-De igen, az! –hagytam ott.

Minden levegővétel után úgy éreztem, megfulladok. Tom szeret… de… de hogy nem vettem észre én ezt eddig?