Nem is tudja Tom, hogy mennyi erőt adott a puszta jelenlétével. Azzal, hogy rám mosolygott és bíztatott.

A színpadon úgy éreztem, mintha szárnyalnék, tele voltam energiával és bele adtam mindent. Az összes feszültséget kiadtam magamból, nagy sikert is arattam. A bemutató után rengetegen odajöttek hozzám, hogy szívesen dolgoznának velem, én kellek nekik, nagyon boldog voltam. Felkérés jött felkérés hátán és nem csak Olaszországból, Németország, Franciaország, Amerika divatképviselői is megkerestek.

-Na, csak hogy itt vagy! –várt a kocsinál Tom.

-El sem hiszem, annyira jó volt Tom! –ugrottam a nyakába- Egy csomóan megkerestek, annyira izgalmas!

-Örülök neked! –szorított magához és a nyakamba fúrta az arcát.

-Baj van? –engedtem el és felnéztem rá.

-Dehogy! –mosolygott rám- Gyere, lépjünk le és ünnepeljük meg! –fogta me ga kezem.

-Menjünk! –vigyorogtam boldogan.

Elvitt egy gyönyörű étterembe, ahol jól meg is ebédeltünk, igaz, pár órás késéssel, de nem zavart minket.

-Köszönök mindent Tom!

-Szívesen, de mit köszönsz meg mindig? –mosolyodott el.

-A bíztatást! Ha nem jössz fel sem lépek és akkor nem lenne sikerem. Olyan vagy, mint egy őrangyal. Folyamatosan vigyázol rám.

-Ez természetes. Gyere, menjünk!

Étterem után visszamentünk a szállodába. A szobámban csak egy levél várt Billtől, miszerint elment vissza Németországba és reméli, hogy nem haragszom rá. Továbbá, hogy látta a bemutatót a tv-ben és büszke rám. Hát ezt valahogy nehéz volt elhinni, de most nem foglalkoztam vele, túlságosan is izgatott voltam.

-Ketten vagyunk! –mentem át Tom szobájába.

-Gyávább, mint hittem! –mordult fel Tom.

-Hagyd Tom, ő az öcséd! Mellette kell állnod! Ne foglalkozz most ezzel, én sem teszem.

-Neked tényleg jó kedved van! –nyugtázta mosolyogva.

-Igen! –öleltem meg- De érzem, hogy te nem igaziból mosolyogsz…

-Tényleg örülök, hogy jó kedved van!

-De van valami más, aminek nem örülsz…

-Minden rendben!

-De látom, hogy ez nem igaz! Mondd el! Kérlek… bízz bennem…

-Bízok!

-Akkor?

-Bill… -sóhajtott nagyot.