-          Én jól laktam! –mondtam, miután a lehető leggyorsabban elpusztítottam a vacsorám, hogy mihamarabb vége legyen ennek a rémes estének.

Justin elviselhetetlen volt és egy percet sem hagyott ki, hogy emlékeztessen, milyen hülyeséget csináltam. Amikor nem ez volt, akkor pedig magáról beszélt.

-          Oké, fizetek! –intett a pincérnek.

-          Végre… -sóhajtottam.

-          Gyere!

-          Hát köszönöm az estét… -intettem le egy taxit.

-          Én is! Akkor a mielőbbi viszont látásra!

-          Tessék?

-          Majd jelentkezem!

-          Mi? Nem! Egy vacsiról volt szó…

-          Tudom… de miután a főnöke olyan szépen elküldött, kárpótlás kell.

-          De…

-          Majd jelentkezem! –nyitotta ki nekem a kocsi ajtaját.

-          Kérem!

-          Viszlát! –csukta be.

-          Remek… -bosszankodtam.

Hazamentem és csak bedőltem az ágyba. Rettentő fáradtnak éreztem magam. Ez reggelre sem lett jobb, szédültem, de nagy nehezen összekaptam magam és bementem dolgozni.

-          Milyen volt a tegnapi randid? –kíváncsiskodott bent Rebeca.

-          Pocsék! –mondtam, és akkor hallottam meg, milyen rekedt a hangom.

-          Ú! Megfáztál?

-          Nem tudom, ma még meg sem szólaltam!

-          De jól vagy?

-          Igen… másik randit is akar a szemét…

-          Komolyan?

-          Igen! És muszáj lesz elmennem, különben jön Tomhoz. Most mondd meg, mit ártottam én annak az embernek?

-          Az ilyen férgekkel csak akkor állnak szóba, ha muszáj!

-          Ez egyre rosszabb, én elmondom neki!

-          Kinek és mit? Jó reggelt hölgyeim! –mosolygott Tom, ahogy odaért hozzánk.

-          Barbi akar mondani valamit… -Rebeca.

-          Nem! –szóltam közbe.

-          Mi történt a hangjával?

-          Megfázott!

-          Semmi bajom!

-          Barbara, megmondtam, ha beteg…

-          Én pedig azt, hogyha rosszul érzem magam, megyek is%

-          Beszéljen a makacs fejével, rám ne mhallgat! –fordult most Rebecához.

-          Mindenképpen!

Nem érdekelt, mit mond Rebeca, pláne az, hogy Tom. Dolgoznom KELL, nincs mese. Pláne ha Bradnek megfelelő szülinapi ajándékot akarok.

Pénteken lesz 16 éves, és ma kedd van. Nincs sok időm, hogy megszervezzem azt, amit kitaláltam…

Hulla fáradt voltam, amikor hazaértem, a fejem is majd’ szétment.

A legjobb az lesz, ha korán lefekszem, hogy reggelre jobban legyek. Sajnos ez sem segített, reggel még nyúzottabban ébredtem, a torkom annyira fájt, hogy nyelni is alig tudtam. Ez bizony egy rendes megfázás. Remek…

-          Te még itthon vagy? –köszönt Brad a konyhában, amikor nagy nehezen kicsoszogtam oda egy teáért.

-          Igen… azt hiszem… ma itthon maradok! –köhögtem.

-          Ú, elég rosszul nézel ki!

-          Köszi! –mosolyodtam el keserűen.

-          Ne maradjak itthon?

-          Szó sem lehet róla! Szépen bemész és kész, én pedig gyorsan felhajtom ezt, meg egy doboz gyógyszert és bemegyek!

-          De…

-          Nincs vita! Nyomás!

-          Barbi… -szólt hozzám komoly hangon- Majd én is dolgozni fogok, nem lesz ekkora teher rajtad… alig várom, hogy segíthessek… -ölelt meg.