Egész repülőúton Tomhoz bújva aludtam, ő pedig nézett ki az ablakon és zenét hallgatott. Hát mit ne mondjak, jól bírja, nekem tuti tériszonyom lenne.

-Jess! Ébredj, itt vagyunk! –keltegetett Tom.

-Hm? Ja, jó! Köszi! –szálltam le róla és nyújtózkodtam egy sort. Szóval már Milánóban vagyunk. Egyre jobban izgultam már és szerintem ezt Tom is észrevette, nem egyszer ölelt magához nyugtató gyanánt.

Elfoglaltuk a szobánkat és átöltöztünk. Én fürdőruhába, Tom pedig fürdőgatyára és megcéloztuk a szálloda medencéjét.

-Mikor lesz az első bemutatód? –húzott magához a vízben.

-Holnap!

-Akkor nem fárasztalak le! –csókolt a nyakamba.

- Oh, mekkora mártír lettél!

-Ugye? Díjazni kell! Egy csók az ára!

-Ki mondta, hogy nem fáraszthatsz le? –nyújtottam ki rá a nyelvem- De ha már ilyen nagylelkű vagy…

-Ez a telefonod? –nézett a cuccaink irányába.

-Igen! –úsztam kifelé.

-Ne vedd fel…

-Muszáj, lehet, hogy fontos!

Kimásztam és gyorsan megtöröltem a kezem, Előhalásztam a telefonomat és felvettem.

-Haló?

-Szia, kicsim! –hallottam meg Bill hangját.

-Bill! –néztem ijedten Tomra.

-Na, milyen Milánó?

-Öh… lent vagyunk a medencében éppen! Még nem néztünk körbe, de eddig tetszik! –mosolyodtam el, mivel Tom közben kimászott és átkarolt hátulról.

-Olyan furcsa hangod van!

-Pedig nincs semmi! Léptem el Tomtól, aki már a vállam vonalát csókolgatta.

-Mikor lesz bemutatód?

-Holnap lesz az első… -hunytam le a szemem, amikor Tom a kezemet csókolta végig-… Tom! –szóltam rá erőtlenül.

-Tessék? –kérdezte Bill.

-Ja, csak Tom… ő… itt fröcskölget, tudod milyen, egy percig sem képes nyugton maradni!

-Értem! Kár, hogy nem vagyok ott…

-Igen… kár! –mondtam őszintén és a lift felé vettem az irányt. Felmentem a szobánkba és ott folytattam a telefonálást. Tom nem jött utánam, de talán jobb is. Nem is tudom már mikor beszéltünk Billel ennyit utoljára. Hiányzott már ez az egész. Hiányzik Bill…