Lementünk a konyhába, ahol Bill ült, idegesnek látszott.

-Jó reggelt! –köszöntünk neki.

-Jessica! –rántott magához a karomnál.

-Áú…

-Öcsi! –szólt rá Tom- Engedd el, megvesztél? Mi bajod van?

-Hol voltál? –szegezte nekem a kérdést.

-Miről beszélsz?

-Bill, engedd el! Nem látod, hogy fáj neki? –szólt rá Tom idegesen.

-Este! Nem voltál az ágyban, hívtalak, de itthon csörgött a telefonod! Halljam, hol voltál?

-Én… -néztem Tomra kétségbeesetten.

-Velem volt! –húzott el onnan Tom.

-Veled?

-Igen! Nem volt kedve egyedül aludni… megint!

-Szóval veled… -könnyebbült meg Bill.

-Miért? Mit hittél? –kérdeztem ingerülten.

-Én…

-Nem bízol bennem! Mi a fenét hittél Bill, hogy megcsallak? Nagyon jó!

-Kicsim…

-Ne becézgess! Elegem van! –sírtam el magam- Nem bízol bennem, pedig te nem vagy itthon soha! Én hihetném, hogy megcsalsz, de mégsem teszem! Mert szeretlek! De te… állandóan az a rohadt munka! 3 éve vagyunk együtt, de mintha csak 1 év telt volna el! Rohadt magányos vagyok Bill, és erről csak te tehetsz! Mindig magamat hibáztattam, de én megtettem mindent!

-Jessica…

-Hagyj békén! –mentem fel.

-Igaza van… -látta be Bill.

-Én tudom! –Tom- És örülök, hogy te is rájöttél!

-Tom… mit tegyek? Hogyan szerezzem vissza?

-Sehogy Bill! Szeret! A tiéd… -hagyta ott Tom is.

Bill utánam jött és nem voltam benne biztos, hogy beszélni akarok vele.

-Jessica! Kérlek, beszéljük meg!

-Bill… most nekem van igazam! Nem is tudod, mennyire magányos vagyok az elmúlt 2 évben…

-Én csak… pillanat! –vette elő csörgő telefonját.

-Csak nyugodtan… -ültem le az ágyra.

3 perc múlva letette és ismét felém fordult.

-Hallgatlak!

-Most… -nézett a telefonra.

-Menj Bill, vár a munka!

-Maradok, ha akarod!

-Maradni akarsz? –néztem a szemébe.

-…Ez egy fontos…

-Akkor menjél! Nyilván fontosabb, mint én!

-Jess…

-Menj, úgyis ezt akarod!