-Boldog szülinapot kicsim! –fogadott a konyhában Bill.

-Tegnap volt a szülinapom!

-Tudom, és ne haragudj, de…

-Konferencia volt…

-Mi?

-Tom ezt mondta.

-Ja, igen, csak nem hittem, hogy elmondta.

-Semmi baj Bill, megértem… -mosolyogtam rá kényszeredetten.

Rosszul esett, hogy nem mondta el az igazat.

-Na, de most tiéd az egész délelőttöm! –húzott magához.

-A… délelőttöd?

-Igen!

-Miért, utána… munka! –esett le.

-Kicsim… -kezdett el magyarázkodni, de félbeszakítottam.

-Akkor kihasználjuk azt a délelőttöt! –bújtam hozzá.

-Biztos nem haragszol?

-Megértem…

-Köszönöm! –csókolt meg.

-Ezt inkább ne köszönd… -mondtam halkan.

-Gyere édesem, van egy csomó ajándékom.

Először az esett rosszul, hogy hazudott, aztán hogy ajándékokkal akarja megvenni a szeretetemet, na és az, hogy megint a munkája a fontosabb. Elegem van, miért nem veszi észre, mennyire fáj, amit csinál?

Bill rengeteg ajándékot vett és nem mintha nem éreztem volna hízelgőnek, de mindet odaadtam volna azért, hogy az egész napja az enyém legyen. Egyetlenegy nap! Túl nagy kérés?

-Vacsira jövök! –búcsúzkodott ebéd előtt.

-De legalább ebédre… -kezdtem kérlelni, de tudtam, felesleges, úgysem marad, akár kérem, akár nem-… Biztos?

-Ígérem! –csókolt meg és már el is ment.

-Jössz enni? –szólt a hátam mögül Tom, az ajtófélfának támaszkodva.

-Nem fog jönni, igaz? Tegnap sem ért haza… -néztem még mindig az ajtót, ahol Bill az előbb támaszkodott.

-Nem tudom Jess! –simogatta meg a hátam.

-Szerinted… megcsal? –néztem hátra rá könnybe lábadt szemekkel.

-Nem! –ölelt magához- Dehogyis! Szeret téged, még ha…

-… nem is mutatja ki? –néztem fel rá.

-Gyere, együnk! –ment a konyhába, én pedig követtem.

Utálom magam a gondolataim miatt, de ahogy Tom elment előttem, elmosolyodott, beszélt, csak a tegnap este járt az eszemben. Pedig nem szabad. De mégis… az a kényeztetés és törődés, amit tőle kaptam, elvarázsolt. Előtte Billel majdnem egy éve nem szeretkeztünk… és Tom… odafigyel rám, törődik velem, és ha csak egy éjszakára is, de jó volt fontosnak érezni magam…