Már nem fordulhattam vissza, különben elkésem. Gyorsan beültem a kocsiba és már tekertem is fel a fűtést. Az irodába szinte besprinteltem, hogy minél kevesebbet legyek a hidegen.

Megölöm Rebecát, ki képes télen szoknyában járni? Persze rajta kívül, meg most már rajtam is… hála neki.

-          Jó reggelt! –köszönt Tom beérve.

-          Jó reggelt! –köszöntem én is, majd tüsszentettem- Bocsánat!

-          Jól van?

-          Persze!

-          Biztos? Maga úgysem szólna mondjuk! –mosolyodott el keserűen, majd hirtelen elém lépett.

-          Mit…

-          Lássuk! –tette tenyerét a homlokomra. Meleg…

-          Az nem jelent semmit!

-          Lehet, hogy lázas…

-          Nem hiszem.

-          De lehet.

-          Nézze…

-          Nem, maga nézze! 5 percen belül szerzek egy lázmérőt.

-          De…

-          Majd szólok, mikor jöjjön be! –ment is el.

-          Remek…

Most már mindig irányítani fog? Attól még, hogy a főnököm, nem parancsolgathat mindig! De akkor miért esik jól a törődése?

-          Erre semmi szükség, jól vagyok! –kezdtem magyarázkodni, ahogy Tom visszaért.

-          Akkor ez a kis lázmérés már nem oszt, nem szoroz!

-          Kérem!

-          Én kérem! –tartotta felém, én pedig kelletlenül, de elvettem és elvonultam megmérni.

-          Mennyi?

-          37!

-          Mennyi?

-          37,8…

-          Menjen haza!

-          Nem megyek, jól vagyok!

-          Barbara…

-          Jól érzem magam! Ha rosszul leszek, majd elmegyek! –jelentettem ki. Tom könnyen beszél, minimum 10x többet keres nálam. Én nem tehetem meg, hogy otthon maradjak.

-          Rendben… -sóhajtott- Makacs nőszemély… -indult be az irodájába, de még láttam, hogy elmosolyodik.

Visszaültem a helyemre és nekiláttam a munkának.

Este 7 körül végeztem és már szedtem össze a cuccom, amikor megjelent a pultos srác, Justin.

-          Maga mit…

-          Mondtam, majd jövök magáért… -vigyorgott rám.

-          De most…

-          Jöjjön, foglaltam asztalt.

-          Nem megy! –lépett mögém Tom, szinte éreztem a lélegzetét a hajamon.

-          Tessék?

-          Nem tud menni!

-          És miért nem?

-          Mert a barátjával találkozik!

-          Mi?

-          Ő itt egy barátom! –léptem közbe- Mindjárt! –kaptam fel a táskámat és elhúztam onnan Justint, de még láttam Tom gyilkos tekintetét, melyet a pultos felé lövellt. Mi baja lett hirtelen?

-          Mi volt ez az egész?

-          Azt hiszi van barátom! –világosítottam fel.

-          Ó…

-          Valahogy be kellett biztosítanom magam!

-          És el is hitte?

-          Nem volt oka az ellenkezőjére!

-          Szóval maga egy mintadolgozó?

-          Azért azt nem mondanám…

-          Ja igen, azt leszámítva, hogy megcsókolta a főnökét! –mosolygott rám gúnyosan, én pedig azt hittem, menten felképelem.