-          Jól van? –simogatta a hátam pár percig.

-          Igen… ne haragudjon az iménti viselkedésemért!

-          Én tehetek róla! Nem akartam őt elvenni magától, csak gondoltam, ha keres egy kis pénzt, hasznosnak érzi magát és magának is könnyebb lesz… De ha nem akarja, hogy dolgozzon, akkor…

-          Nem! Hagy dolgozzon… Igaza van! Csak… azt akarom, hogy mindene meglegyen!

-          Nézze, maga igazán kitűnő asszisztens, remek nővér! De pihennie is kell valamikor, mert ha nem teszi meg, akkor egyszer csak robbanni fog a bomba! Érti? Egyedül nevelte fel Bradet, nem gondolja, hogy egy kis lazítás belefér?

-          Muszáj dolgoznom, hogy…

-          Igen! Muszáj! De létezik fizetett szabadság is, amit maga az előző évben sem vett ki! Kérem, pihenjen!

-          Elküld? –néztem fel rá.

-          Nem… maga makacs nőszemély! Ez tetszik magában, és ha felajánlanám, tudom, hogy úgysem fogadná el a segítségemet, ezért nem is teszem. De lassítson, mert ennek tényleg nem lesz jó vége! Segítséget elfogadni nem gyengeség Barbara. Ezt jegyezze meg és ha bármiben a segítségére szolgálhatok, azonnal szóljon! Brad elérte azt a kort, amikor már nem szorul annyira a segítségére, Törődjön bele használja ki a felszabadult időt arra, hogy végre magával is foglalkozzon. Menjen el a hétvégére valahová és kapcsoljon ki! Akár a barátnőivel, vagy a… barátjával, a lényeg ugyanaz! Pihenés! Fel fog töltődni energiával, majd meglátja! A következő szombat és vasárnap az öné és ehhez ragaszkodom! Ha bemer jönni, páros lábbal rúgom ki!

-          Oké… -mosolyodtam el.

-          Na ez a beszéd!

-          Köszönöm… -engedtem el, mert már kezdett túl bensőséges lenni a hangulat.

-          Mondtam, szóljon! Itt leszek! –mosolygott rám.

-          Rendben! Köszönöm! -mentem is ki. Azt hittem kirúg, erre még ő segít? És ő kér bocsánatot? Istenem, de helyes volt.

-          Mi történt? –jött oda hozzám azonnal Rebeca.

-          Úgy érted az előtt, vagy azután, hogy lekiabáltam és elhordtam mindennek?

-          Na ne! –nézett rám nagy szemekkel- És kirúgott? –húzta el a száját.

-          Nem… -mosolyodtam el halványan- De én is azt hittem, hogy így lesz!

-          Hát akkor? Kimagyaráztad? Havi baj, vagy mit mondtál neki?

-          Nem magyarázkodtam, mivel átölelt! Én meg elbőgtem magam! Képzelem, milyen szánalmasan festhettem… de jól esett!

-          Miért volt balhé? Mit csinált?

-          Az úgy kezdődött, hogy elmentem ebédszünetben a klubba… -fogtam bele nagyjából 5 perces magyarázatomba, és amikor végeztem, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Így utólag belegondolva már nevetséges az egész. Nem értem, hogy eshettem Tomnak.

Aznapra már nem volt sok dolgom, szépen lassan derítgettem, hogy ki kivel volt és kit hozott magával a szilveszteri party-ra, de tényleg elég lassan ment. Pláne azzal a tudattal, hogy az egész úgyis felesleges. Mindegy, lényeg a látszat. Lényeg a látszat!

A vasárnap igazi semmit tevéssel ment el, élveztem azt, hogy semmi dolgom sincs. Ez tényleg jó, lehet, hogy tényleg kell egy kis pihenő. Olykor- olykor. A hétfő reggelem azzal telt, hogy elküldtem Bradet a suliba, utána kicsíptem magam a munkába, bár feleslegesnek tartottam. De ha nem így megyek, Rebeca megöl, én pedig szeretnék még egy darabig élni.

Kilépve az ajtón kirázott a hideg. Nem számítottam ilyen fagyos időre…