-          Mi történt? –kérdezte barátnőm.

-          Baj van! A pultos! Emlékezett rám!

-          Mondtam én, hogy jól állt az a ruha! –kacsintott rám.

-          Nem arról van szó! Azonosítani fog! Nem mehetek oda többet, már pedig muszáj lesz!

-          Akkor adj neki egy kis pénzt a hallgatásáért!

-          Mert milliomos vagyok…

-          Adok pénzt, ha kell…

-          Nem… majd megoldom! Mindenesetre, már tudom, hová megyek ebédidőben!

-          Veled mennék, de hamarabb akarok végezni! Randim lesz!

-          Kivel?

-          Nem érdekes, majd mesélek!

-          Oké…

Na igen, jó Rebecának, ő tényleg éli az életét, én jelen pillanatban randizásra sem tudok gondolni…

Nagy nehezen eljött az ebédidő, én pedig már vettem is a kabátomat, meg a sálamat és célba vettem a klubbot. Remélem, nem egy nagyképű férfival lesz dolgom.

-          Elnézést! –mentem oda az aktuális pultoshoz.

-          Igen? –fordult felém a nő, kedves mosollyal az arcán.

-          Meg tudná mondani nekem, hogy az a férfi, aki szilveszterkor dolgozott…

-          Most ért be, mindjárt ő jön! Fél óra…

-          Sürgős lenne az ügy…

-          Értem! Akkor menjen hátra, az öltözőben lesz, de nem én engedtem be! –kacsintott rám.

-          Nagyon köszönöm! –mentem is hátra és a biztonság kedvéért azért bekopogtam.

-          Szabad! –kiabált ki, úgyhogy bementem- Á, maga az?

-          Ismer engem? –kérdeztem.

-          Nem, de nagy zűrt kavart! Keresték magát! Egy férfi! Valami cégnek az elnöke! Megtalálták magát?

-          Ami azt illeti… nem tudja, hogy én voltam…

-          Ó…

-          És azt szeretném, ha nem is tudná meg! Az állásom múlik rajta és…

-          Azt szeretné, hogy hallgassak?

-          Ha lehetséges…

-          Oké! –rántott vállat.

-          Köszönöm!

-          De annak ára van! –közölte nagyképű mosollyal az arcán.

-          Mennyit akar?

-          Magát! Estére!

-          Hogy? –háborodtam fel- Na, ide figyeljen…

-          Azt hiszem, rosszul fogalmaztam! –vakargatta a tarkóját- Egy vacsorára gondoltam!

-          Úgy érti… egy randi? És kész? –könnyebbültem meg.

-          Igen! Milyen szemét alaknak néz maga?

-          Ne akarja tudni…

-          Akkor áll, vagy nem áll? Mert nekem igazából teljesen mindegy, hogy Tom Kaulitz megtudja-e, vagy sem… Csak tudja, ideadta a névjegykártyáját! Azt mondta, ha eszembe jut még valami…

-          Oké, legyen! Elmegyek magával!

-          Helyes! Majd magáért megyek!

-          Jó…

-          Mennem kell dolgozni! –nézett az órára.

-          Viszlát! –hagytam is ott habozás nélkül.

Szemét alak, van képe megzsarolni. És az egészben a legrosszabb, hogy muszáj hagynom, különben végem. Az az undorító mosoly a képén. Maga mondta, hogy neki mindegy, hogy Tom tudja-e, vagy sem. Akkor mégis miért zsarol. Nem értem, mi haszna van belőle, ha egyszer pénzt sem kért…

Visszaérve az irodába gyorsan vettem valamit a büfében ebéd gyanánt, és munkához is láttam, hátha eltereli a figyelmem, de nem ment valami jól.

-          Szia nővérkém! –jelent meg egyszer csak Brad, így tényleg a plafonra kerültem.