-T-Tom! -pislogtam rá könnybelábadt szemekkel.

-Jól vagy?

-Igen...de...miért ülsz a földön?

-Most löktél le! álmodban azt kiabáltad, hogy "Ne!" aztán lelöktél az ágy széléről! -tápászkodott fel és visszaült mellém.

-Ne haragudj! -szégyeltem el magam.

-Semmi baj, de tuti jól vagy? Amikor rád találtam. ott kuporogtál egy barlang mellet és...

-Te hoztál vissza?

-Igen! Nem jöttél és aggódtam! Aztán megkerestelek és rádtaláltam és úgy megijedtem és...

-Köszönöm! -öleltem át hirtelen.

-Szivesen, de... -ölelt vissza.

-Úgy féltem Tom! -sírtam el magam- Felmentem és...telefon...David...aztán visszaindultam és eltévedtem!...Hideg....sötét! Jaj! -kapaszkodtam belé mégjobba.

-Jól van, nyugodj meg!

-Köszönöm!

-Kérsz valamit? Éhes vagy?

-Most...csak aludni akarok...-engedtem el.

-Jól van! -mosolyodott el, majd felállt.

-...veled! -néztem a szemébe, mire mégjobban elmosolyodott.

Felemeltem a takarót, ő pedig bemászott mellém.

-Jóéjt kicsim! -csókolt meg, majd visszafeküdt mellém.

-...Tom! -szólaltam meg pár perc múlva.

-Igen?

-Fázok! -mondtam és közelebb jött, átölelt.

-Na? -adott egy apró puszit a vállamra.

-Tökéletes! -bújtam hozzá- Köszi! -vigyorogtam.

-Ó nagyon szivesen! -csókolt bele a nyakamba.

Néhány perc múlva már mindketten egyenletesen szuszogva aludtunk.

-Na? -kérdezte Kim kíváncsian, miután David letette a telefont.

-Szerintem siker! Azt mondta megy is Tomhoz, mert már biztos várja!

-Na végre! -mosolyodott el Simone is.

-Jók vagyunk! -csókolta meg Bill Kimet.

-Tudták ők, hogy összetartoznak, csak egy kis ösztönzés kellett! -Kim.

-Reméljük ez már így is marad! -David.

Másnap sokáig lustálkodtunk és bár farkaséhes voltam, nem akaróztam kimászni Tom mellől. Mikor már vagy századszorra korgott hatalmasat a gyomrom, Tom is ébredezett.

-Miért nem eszel? -kérdezte csukott szemmel és mégjobban hozzámbújt.

-Nem akarlak itthagyni! -vallottam be, mire elmosolyodott.

-Ez kedves, de ha mégegyet korog a gyomrod, én eszlek meg téged! -kezdte el puszilgatni a hasam.

-Félnem kéne? -kérdeztem és közben mégegyet korgott a hasam.

-Most véged! -mászott rám.

-Upsz! -húztam el a szám vigyorogva.

-Utolsó kívánság?

-Legyen még 100 kívánságom! -nyujtottam ki rá a nyelvem pimaszul.

-Ezen kívül? -nevetett édesen.

-Hm...lássuk csak ez nehéz kérdés! Gondolkodjunk csak! -tettem úgy mintha törném a fejem.

-Na?

-...Te! -néztem mélyen a szemébe, mire ő is megkomolyodott. Leszállt rólam és kiment. Nem értettem hova megy, rosszat mondtam? Vagy ő már nem akarja? Fél perc múlva jött vissza egy tányérral a kezében, melyen két csokis kroisant hevert.

-Attól tartok ez lehetetlen! -célzott előbbi kívánságomra, majd ideadta a tányért- Ugyanis én már a tiéd vagyok! -mosolyodott el végre.

-Tényleg? -mosolyodtam el én is.

-Bezony! Most pedig jó étvágyat! Egyél, nehogy nekem elfogyj!

-Felhízlalsz, hogy aztán ehess meg? -néztem rá összeszűkült szemekkel.

-Lebuktam?

-Mint a huzat!

-Jaj!

-Utolsó kívánság?

-Te! .kapott ajkaim után, de elhúzódtam onnan.

-Nem fog menni! -vágtam komoly atrcot.

-Miért? -ijedt meg.

-Tom...ne haragudj! De az a helyzet...hogy...én már rág a tiéd vagyok! -nevettem el a végét és megcsókoltam.