-Kisfiam beszélgessünk! -ment be Tomhoz Simone.

-Most nincs kedvem beszélgetni!

-Akkor én beszélek és te hallgatsz!

-Nem úszom meg, igaz?

-Válaszolj, rendben?

-Oké! -egyezett bele nagy nehezen Tom.

-Szereted Mayát?

-Igen...

-Akkor felejtsd el Maryt és vele foglalkozz! Ez a féltékennyé tevés nem vezet sehová sem! Tom én hallottam a hangodat mikor turnén voltatok és összejöttetek! Láttam milyen izgatott voltál amikor hazajöttetek és indultatok Davidhez! Odáig vagy azért a lányért, akkor ne szúrd el!

-Anyu én igyekszem, de nem hagyja! Annyi mindenkit veszített nár el, a barátját, az öccsét, a szüleit, a mamáját! Fél tőlem, pedig nem egyszer bizonyítottam már! De nem érdekli!

-Hogyne érdekelné! Fontos volt neki a suli, de lemondott róla, hogy ne kelljen elviselnie Maryt és a bátyját! De te azért sem szállsz le Maryről! Azt hiszed jó móka, ha féltékennyé teszed, de ő ebből csak azt látja, hogy nem érdekel téged! Így hogy bízzon benned?

-Oké, tegyük fel, hogy nincs Mary, se Erik! David nem engedné, az elején kikötötte! És neki is!

-Akkor beszélj vele!

-Azt hiszed nem próbáltam már?

-Próbálkozz keményebben! Ne add fel! Ha tényleg fontos neked az a lány!

-Fontos!

-Rendben! Most megyek, te pedig gondolkodj ezeken! Szia édesem! -adott Simone Tom homlokára egy puszit, majd elment.

Ezután a vita után muszály volt valahogy lenyugodnom, úgyhogy a dolgozószobámba mentem. Nem néztem az időt, de nagyjából 2 óra múlva valaki kopogott az ajtómon.

-Ide nem jöhet be senki! -kiabáltam ki.

-Maya! Én vagyok! -hallottam kintről David hangját- Vendéged jött!

-Vendégem? -lepődtem meg és kinyitottam az ajtót.

-Szia! -mosolygott rám egy szőke hajú nő kedvesen.

-Ő...J-jó napot!

-Nos én akkor megyek is! -David- Beszélgessetek! -ment is le.

-Simonde vagyok! Tom és Bill édesanyja! -nyújtott kezet nekem.

-Én Maya vagyok, de...biztos engem keres?

-Igen biztos! És tegezz, rendben?

-Rendben! De miért keresel?

-Beszélnünk kell! -ment be a szobába és körbenézett- Tehetséges vagy! -mosolygott elismerően.

-K-köszönöm, de...

-Azt hallottam, lehet, hogy abbahagyod a sulit!

-Igen! -szomorodtam el.

-Ne bánkódj, én is művész vagyok, be tudlak ajánlani pár jó helyre, ha szeretnéd!

-Köszönöm, de gondolom nem ezért jöttél! -eszméletlenül kíváncsi voltam már arra, hogy miért pont hozzám jött...

-Nos igen...van még valami! Igazából egyenlőre egy kérdésem lenne!

-Hallgatlak!

-Szereted Tomot?

-Ig...Nem!

-Hm ez érdekes...tehát nem? -nézett a Tomról készült rajzomra.

-Nézd, ha ő küldött...

-Nem, nem, nem! Nem tudja, hogy itt vagyok! -mosolygott még mindig- És remélem te sem árulsz el!

-Nem, de...

-Akkor beszéljünk Tomról! Amikor összejöttetek turnén és hazatelefonált olyan boldog volt, olyan izgatott! Te vagy az első komoly barátnője...vagyis csak voltál! Boldog volt és te is!

-Inkább Mary...

-Nem! Te is tudod mit akar elérni vele!

-Féltékennyé tenni! -fordítottam neki hátat és lehajtottam a fejem.

-Miért félsz Maya? Tomban megbízhatsz! Szeret téged, vedd észre!

-Erről most nem akarok beszélni!...

-Rendben...csak mégvalami...

-Mégpedig? -fordultam vissza felé könnybelábadt szemekkel.

-Tom nagyjából ugyanazokat válaszolta, amiket te!...Kivéve az első kérdésnél!

-Igen?

-Felteszem neked azt a kérdést újra, rendben?

-Rendben!

-Szereted Tomot?

-...Mindennél jobban...-mosolyodtam el halványan.