-Te most szivatsz? -lépett hátrább én pedig csak némán bólogattam, hogy nem.

A szemébe sem mertem nézni...

-Csak...te...te végig csak játszottál?

-Nem, dehogy! Párizs után...

-Na ácsi! Tudtad, hogy egy hét mulva visszajövök, erre bepasizol?

-Megmagyarázom!

-Felesleges! Te is csak játszol! -emelte fel a hangját megint.

-Is? -akadtam fent ezen a szón- Te csak játszol?

-Oké...először, de aztán...

-Hazugság volt minden? Na igen, ez vagy te!

-Ne merd rám kenni! -mondta és kiviharzott becsapva maga után az ajtót.

-Nem csaphatod be az ajtóm! -mentem utána.

Veszekedés közben lementünk a lépcsőn és a kijárati ajtó felé tereltem.

-Hagyj békén! -kiabált rám és kiment.

-Látni sem akarlak! -mentem ki én is.

-Én sem téged! -fordult felém.

-Akkor jó!

-Jó! Utállak!

-Én is téged!

-Jó! -mondtuk egyszerre, majd ő jobbra ment én pedig balra. Kiszellőztettük a fejünket és kábé egy óra múlva visszamentünk. Az ajtónál megint találkoztunk, de még csak egymásra sem néztünk. Bevágtam elé és becsaptam előtte az ajtót. Hallottam, hogy kinyitja majd beviharzik a szobájába és bevágja az ajtót. Én is úgy tettem. Befeküdtem az ágyamba, de nem tudtam aludni. Tom csak játszott velem és azt hiszi én is vele. Pedig nem. Ő nem ismeri azt a srácot, nem tudja milyen. Nem tudja miért vagyok vele és nem is hagyta, hogy megmagyarázzam. Kínomban már lementem a konyhába egy forró csokiért. Tom is ott volt és kakaót ivott. Egyszer találkozott a tekintetünk, de akkor is alkaptam a fejem és mentem tovább. Töltöttem egy bögrébe tejet, de kakaó már nem volt.

-Megittad a kakaómat? -fordultam Tom felé összeszűkült szemekkel.

-Áh! -kortyolt bele vigyorogva.

-Szemét! Kis ingyenélő!

-Fogd vissza magad, oké?

-Te fogd vissza magad! Elegem van belőled!

-Ó igen? ÉS akkor mit mondjak én? Te használtál ki!

-Persze! valószínű! Én nem használtam ki senkit sem! Inkább te engem! Neked csak egy csaj kellett, akit...

-Befejeznétek? -jött ki David hulla fáradtan.

-NEM! -vágtuk rá Tommal.

-Utálom! -mondtam nem éppen halkan.

-Én is őt! Elegem van belőle, ő egy kis...

-Vigyázz a szádra Tom! -David- Az unokahúgomról beszélsz!

-Háhá! -sziszegtem Tomra nézve.

-És te is vigyázz Maya! Csak...kerüljétek egymást! Oké?

-Szives örömest! -mentem is ki onnan. A pokolba vele, utálom!

-Még nem végeztem! -kapta el a karomat Tom.

-Én igen!

-Meghallgatsz! -ültetett le egy székre.

-Jaj srácok, csak gyorsan és halkan, oké? -forgatta a szemeit David- Nincs kedvem a gyerekes vitátokat hallgatni! -ment vissza a szobályába.

-Essünk túl rajta! -sóhajtottam rá sem nézve Tomra.

-Nézz rám! -mondta halkan, de én ügyet sem vetettem rá- Nézz rám! -kiabált rám, mire összerezzentem és rá néztem- Tény, hoyg az elején csak játszottam, de aztán megkedveltelek!

-és szerinted én ezt el is hiszem? -kérdeztem.

-Rohadtul nem érdekel, hogy elhiszed-e! De meg kell hallgatnod!

-Miért? Te talán meghallgattál, amikor mondtam, hogy megmagyarázom? Hát nem! Szartál a fejemre!

-Oké, akkor ha akarod elmondhatod te is! Úgy jó?

-Tőlem! -rántottam vállat.

-Szóval megkedveltelek! És amikor vigasztaltalak az nem színjáték volt és az sem, hoyg szer...hogy mit érzek irántad!...Nem igazán vagyok a szavak embere, nem vagyok az az ömlengős típus, az nem az én asztalom! De akarom, hogy tudd, én tényleg nem játszottam veled!

-Az még semmin sem változtat! Az elején akkor is úgy volt! És most hasra kéne esnem, hogy a nagy Tom Kaulitzban sikerült valamit megmozgatnom? Hát nem! Mit vársz tőlem, mit tegyek? NEm tehetem meg nem történté! Ez van!

-mondjuk kezdetnek szakíthatnál azzal a sráccal!

-NEm!

-Miért?

-Te ezt nem érted...

-Akkor talán magyarázd el! -vette ismét hangosabbra a hangerőt.

-Mert nem tehetem és kész! -hagytam ott.