-Szia! -mosolyodtam el és elvettem tőle a tálcát. Leültünk a kisasztalhoz, ahol faggatni kezdett.

-Na mesélj! Mi a baj?

-Rossz...

-...napod volt, tudom! Azon belül?

-Minden! Ez az egész helyzet! A suli! Tom! Minden!

-Akkor menjünk sorba! A suli!

-Utálom! Vagyis inkább a többieket utálom!

-De miért?

-Nem tudom...

-Figyelj, ha szólsz Davidnek, lehetsz magántanuló is! Vagy ha nem akarod akkor nem kell járnod suliba, nem kötelező! Ha gondolod segíthetek, megvannak a kapcsolataim, tudok neked szerezni egy tök' jó állást! Amihez tudod használni a tehetséged és a kreativitásod! Vagy szólsz Davidnek és akkor tud szerezni valami zenével kapcsolatosat!

-De épp ez az, hogy nem tudok dönteni!

-Akkor legyen mindkettő! Nem kell feltétlenül választanod!

-Nem tudom! -sóhajtottam.

-És Tom! Vele mi van?

-Az hogy nem lehetünk együtt, pedig szeretném! De ha David megtudja...

-Okés! Először is már nagykorú vagy! Nem szólhat bele! Max az van, hogy nem tetszik neki a döntésed! Na bumm! Nem lehet mindnekinek ugyanaz a jó! -magyarázta.

-Annyira imádlak! -öleltem meg- Miért látsz ennyire belém?

-Mert ismerlek, ha nem is olyan régóta, de figyelek rád!

-Imádlak! -ismételtem meg.

-Én is téged! Na menjünk David már tűkön ül!

-Ő küldött fel?

-Nem! Magamtól jöttem, de gondolom tudja, hogy miért! -mosolygott.

-jó, gyerünk! -lementünk és csatlakoztunk a többiekhez.

-Na, előbújtál? -mosolygott rám Bill, majd helyet szorított Kimnek maga mellett.

-Szia! -adtam neki két puszit, majd a többieknek is.

-Beszélhetnénk kicsit? -kérdezte Gustav. Sejtettem mit akar...

-Persze! -bementünk a konyhába.

-Csak bocsánatot...

-...szeretnél kérni! -fejeztem be mosolyogva.

-Igen! Amiért...

-...csaptába csaltál és átvertél! És amiért kettesben kellett lennem Tommal egy napot, ráadásul Párizsban, a romantika városában!

-...Igen! -helyeselt.

-Ha megigéred, hogy...

-Soha többé! -emelte fel a kezeit tiltakozóan.

-Akkor jó! -enyhültem meg.

-Béke?

-Béke! -öleltem meg- Bratyó!

-Hugi! -nevetett.

-Egyvalami még érdekelne... -engedtem el.

-Mégpedig?

-Miért csináltad? Tom és én szakítottunk és...

-Te szakítottál és azt sem önszántadból! Szólj közbe, ha tévedek, de Tom szeret! Te is őt! Vége a turnének, egy csomót fodunk itt dekkolni, úgyhogy akár össze is jöhetnétek!

-Ne haragudj Gustav!...De...nekem ez nem megy! -mondtam halkan és felrohantam a dolgozószobámba.

Vacsoráig ki sem jöttem onnan. A Tom által kért rajzot folytattam, mert még nem éreztem úgy, hogy kész van.

-Maya! Vacsi! -kopogott be David.

-Megyek! -szóltam ki neki, majd ki is mentem. Bezártam az ajtót és lementem a többiekhez. Vacsora alatt végig kicsit feszült voltam Tom miatt. Éreztem magamon a tekintetét. Néha néztem csak rá és olyankor éreztem, ahogy elpirulok. Nem szabad gondolnom Tomra, mégis mindig ő jár a fejemben.

-Köszönöm a vacsit! -álltam fel.

-Egészségedre! -mondta David.

-Dolgozgatok még egy kicsit, ha van valami, szólj!

-Oké! De mi az amin napok óta dolgozol? Megnézhetem majd?

-Őőő...egy projekt! -néztem a szemem sarkából Tomra- Nem fontos! -léptem is le onnan.

Visszamentem és folytattam a rajzot. Közben Avrilt hallgattam, ő mindig megnyugtat. És most  szükségem is volt rá. Ha Tom tudná amit én, tuti meggyűlölne és meg is érteném. Nagyjából fél óra múlva David felszólt, hogy telefonon keresnek, akkor más sejtettem ki lesz az. Lementem és átvettem a telefont. 5 perc után visszamentem a szobába és nagy meglepetésemre ott volt Tom. A neki készített rajzot nézegette.

-Sz-Szia! -húztam el a szám.

-Ez én vagyok? -mutatott a rajzra.