-Rekord? -húzta fel a szemöldökét Tom.

-Igen, az! -mosolyogtam rá, majd kikászálódtam a kezei közül és befeküdtem az ágyamba- Egy napja nem csókoltál meg! Mikor máskor volt erre példa?

-Te jó ég, igaz!

-Mi lesz most velüüüüüünk? -ironizáltam vigyorogva.

-Hát jah! Már egész hiányérzetem volt! -nevetett és bemászott mellém.

-Héj! Attól még, hogy egyszer hagytam, hogy aludj velem, az nem azt jelenti, hogy... -elhallgattam, mert hirtelen fölémhajolt és vészesen közeledett.

-...hogy bármikor megtehetem? -vigyorgott édesen.

-Igen! -nyögtem ki.

-Márpedig csak velem alhatsz! -jelentette ki.

-Már megbocsáss, de...

-És most megfoglak csókolni! -vágott közbe.

-Ne! Elszúrod a rekordot! -próbáltam poénkodva távol tartani.

-Igaz! -sóhajtott.

-Na látod! -könnyebbültem meg.

-De nem érdekel! -csókolt meg hirtelen.

-Oké, oké, megkaptad a csókod! -csúsztam lejjebb, hogy növekedjen köztünk a távolság.

-Nem, nem! Ezt én adtam, nem te! Nem adsz nekem jóéjt puszit? -esett kétségbe.

-Najó! -mondtam és adtam az arcára egy ici-pici puszit.

-Nem így gondoltam...Csók kell! Nekem CSÓK kell!

-Azt nem kapsz! -fordultam el tőle, ő pedig hátulról átölelt- Hiszen barátok vagyunk és a barátok ilyet nem csinálnak! Láttál már Billel csókolózni? Nem hiszem!

-Te is tudod, hogy mi sosem leszünk barátok! -súgta a fülembe és apró puszikkal hintette be egész nyakam.

-Tudom! -vallottam be pár perc csend után.

Nem szólt semmit, csak szorosabban ölelt és még közelebb bújt hozzám.

-Jóéjt! -mondtam halkan.

-Neked is kicsim! -hallottam a választ.

-Kicsim? -lepődtem meg nem is kicsit. (!)

-Css! Jóéjt!

Először cica, majd édes, most pedig kicsim? Csak én látom, vagy Tom tényleg változik? Nem hagyott nyugodni ez a dolog...

-Egész este ezen fogod törni a fejed? -kérdezte pár perc múlva, mivel nem tudtam aludni, pedig álmos voltam.

-Igen! Cica, édes, kicsim... -gondolkodtam hangosan.

-Igen! Jóéjt cicám, édesem és kicsim!

-Megváltoztál...

-Csak egy kicsit! Mert belédsz...

-Ne mondd ki! -vágtam közbe gyorsan.

-De miért?

-Csak...ne és kész! Kérlek ne mondd ki!

-...De szeretlek és ez az igazság! -mondta én pedig kiszálltam az ágyból és kimentem az erkélyre elszívni egy cigit.

-Miért félsz, ha kimondják? -ölelt át.

-Te zet nem értheted! -fújtam ki a füstöt, majd kiszáltam az öleléséből.

-Akkor magyarázd el! -emelte fel a hangját egy kicsit- Tudom egy kicsit már unom! Tudom, hogy neked sem vagyok közönbös, mégis elfogadtam a döntésed, hogy legyünk barátok, nem erőszakoskodtam! Hidd el nem akárkinek mondom ki, hogy szeretem, ha jól emlékszem anyuéknak, Billnek és a banda többi tagjának mondtam csak még! Nem terveztem, de belédestem! De amikor kiakarom mondani, egyszerűen nem hagyod! Magyarázd el, miért félsz attól, ha szeretnek! Hátha fel tudom fogni! -fejezte be én pedig könnyes szemekkel néztem rá- Ne hara...

-Ne!...Igazad van! Te ne haragudj!...Szóval kíváncsi vagy rá?

-Igen!

-Jó...legyen! -sóhajtottam nagyot, hogy visszatudjam tartani a könnyeket- Nekem...volt egy öcsém! De még kisbaba korában meghalt. Kb. 5 éves lehettem és naponta 100x elmondtam neki, hogy mennyire szeretem! Hiába! A szüleim...alig voltak otthon, a munkába menekültek...elfelejtették, hogy van egy lányuk is! Heti egy alkalommal együtt ettünk, de valamelyikűjük telefonja mondog közbe szólt, így mindig rohantak! Akkoriban alig voltam otthon, gondoltam úgysem veszik észre. Nem is vették! -mosolyodtam el keserűen, majd leültem a kinti asztalhoz- 15 évesen megismertem egy srácot, azt hittem ő életem szerelme! Tiniszerelem volt. Egyik nap megkérdezte, hogy szeretem-e! Én meg erre "persze, mindennél jobban!" , másnap elhagyott. Megfogadtam, sohatöbbé nem mondom senkinek sem! Nem rég a szüleim, most a mamám! Kérdem én, mi értelme szeretni, ha hiábavaló? A szerelem csak hülyét csinál belőled és amikor vége, csak sajnálhatod magad!

-Sajnálom...nem tudtam!

-Nem érdekes! Csak kérlek ne mondd ki többet! Nem tudom mi lenne velem, ha te nem lennél nekem!