-Miről van szó? -kérdeztem.

-Szóval...

-Várj, ha Tomról van szó, csak beszélgettünk...

-Nem róla van szó! -sóhajtott gondterhelten nagybátyám.

-David, mi a baj? -kezdtem aggódni.

-A nagymamád...szóval...

-Ugye nem?

-Sajnálom! Most hívtak fel a kórházból...Megszervezem a temetést, neked nem kell foglalkoznod semmivel!

-Nem hiszem el... -törtem le teljesen.

-Sajnálom! -ölelt át.

-Hagyj békén! -löktem el magamtól és visszamentem a "szobámba". Tom még ott volt és kérdőn nézett rám.

-Menj ki! -szóltam rá nem éppen kedves hangon.

-Maya...

-Azt mondtam húzz el! -kiabáltam rá, mire kiment végre. Lerogytam a földre és sírtam. Mindenkit el fogok veszíteni. Előtte a szüleimet, aztán most a mamámat.

Nem sűrűn találkoztam vele, mivel másik városban lakott, de szerettem, hisz a mamám.

Davidet nem rázta meg annyira a dolog mint engem. David anyám öccse és az ő szüleik még régebben elhunytak. Apa szüleit nem igazán ismerte, kb. 3x találkozhattak életükben. Aznap szinte mindenkivel összevesztem, aki hozzám szólt. Dühös voltam Davidre, amiért neki kevésbé fájt, dühös voltam Tomra, amiért csak játszik velem, és dühös a többiekre, mert nem hagytak békén. Amikor végre Frankfurtba értünk felmentem a szobámba és egész nap ki sem mozdultam onnan. Estefelé kopogtak. Úgy döntöttem kinyitom és eltöröm a kezét, bárki is az.

-Tom! -mordultam rá, amikor megláttam.

-Sajnálom! Most mondta David, hogy... -nem tudta folytatni a döbbenet miatt. Nem kiabáltam vele, nem küldtem el, csak szorosan megöleltem és hozzá bújtam. Jól esett a törődése, főleg azok után, amiket csináltam vele.

Visszaölelt és vagy egy percig csak úgy álltunk.

-Kérlek maradj! -néztem fel rá könnybelábadt szemekkel.

Nem szólt semmit, csak beljebb jött és mecsukta maga mögött az ajtót. Kibújtam az ölelésből és vetkőzni kezdtem. Mikor már csak fehérnemű volt rajtam felvettem egy rövidnadrágot és egy trikót. Bemásztam az ágyba és betakaróztam. Tom kérdőn nézett rám, én pedig bólintottam egyet és vetkőzni kezdett. Amikor már csak alsógatya volr rajta az ágyhoz lépett, én meg felemeltem a takarót, hogy bújjon be. Bemászott mellém én pedig hozzábújtam. A mellkasára hajtottam a fejemet, ő a hátamat simogatta, mígne álomba simogatott.

Reggel jobb kedvem volt, hisz Tom volt mellettem. Felnéztem rá, ő pedig rám mosolygott. Visszafeküdtem a mellkasára és csak néztem magam elé. Tom csak némán simogattam a vállam, amit nagyon élveztem.

-Sajnálom! -szólaltam meg pár perc múlva.

-Mit?

-Hogy úgy viselkedtem veled! Mindenkivel szemét voltam és...

-Semmi baj! Megértem!

-Ne, ne értsd meg! -ültem fel és rá néztem- Ne bocsáss meg, megérdemelném! Hisz szemét voltam! Legyél rám dühös! Megérdemlem!

-Ezt szeretnéd? -ült fel ős is.

-Nem, csak...

-Figyelj, én tényleg megértelek, én is ki lennék bukva! -simogatta meg az arcom, majd magához ölelt.

-Szörnyű alak vagyok! -dünnyögtem a nyakához bújva.

-Igen az vagy! -nevetett.

-Héj! -áldurciztam és elhúzódtam tőle. Visszafeküdtem és hátatfordítottam neki.

-Ez az! Sértődj meg! -fordított maga felé.

-Meg is sértődök! -nyújtottam ki rá a nyelvem.

-Visszatért a régi Maya! -nyugtázta, mire megcsókoltam- Gondolkodtál...(csók)...azon ...(csók)...amit tegnap...(csók)...mondtam? -nézett a szemembe.

-Hát...nem igazán! -vallottam be.

-Mert én igen, és tényleg hülyeség!

-Oh! -mintha fejbevágtak volna.

-Hisz jól elvagyunk így is, nem?

-De! -éretettem egyet, de nekem korántsem volt elég ennyi. Többet akarok! Tomot akarom! Felültem és hátradöntöttem. Rámásztam és csókolgatni kezdtem a nyakát és a felsőtestét, amit láthatóan élvezett is.

-Ha megint félbe hagyod... -kezdte, de David bekopogott.

-Maya! 10 perc múlva legyél a hallban! -kiabált be, mi pedig ilyedten néztünk össze, nehogy nekünk benyisson- Maya? Ugye fent vagy már?

-P-persze! Letusolok és megyek! -válaszoltam gyorsan, hogy még véletlenül se nyisson be megnézni, hogy mi van.

Ránéztem Tomra, aki cseppet sem látszott boldognak.

-Sajnálom! -néztem rá bocsánatkérően.