Másnap reggel Bill lent várt a hotel előtt és onnan egyenesen a reptérre vitt, hogy ott felszállhassunk a géppel, ami a Maldív-szigetekre repít minket. Egy gyönyörű szállodában szálltunk meg és az első napokat a város felfedezésére szenteltük.

Hálás voltam Billnek, amiért elhozott, de a partra nem akartam kimenni és valahogy Bill sem hozta szóba. Tudta, hogy ott lett volna az esküvőnk.

-Gyere, együnk egy fagyit! –mutatott egy fagyizóra egyik nap Bill ebéd közben.

-Oké, én benne vagyok!

-Aztán még vásárolgatunk egy kicsit, utána vissza a szállodába, összeszedjük magunkat és irány a part!

-Este?

-Akkor még nem lesz este.

-…Csak naplemente… -szorult össze a szívem.

Talán ez a Maldív-szigetek mégsem volt nyerő választás. De nem akarom elrontani Bill kedvét, így belementem. Vásárlás után tehát visszamentünk rendbe hozni magunkat. Egy kétágyas szobán osztoztunk, amíg én tusoltam, Bill kitalálta miben megy, sőt, m ég nekem is talált valamit.

-Ebben gyere, ez olyan jól állna! –adott a kezembe egy gyönyörű elefántcsont színű fehér egybe részes szoknyát, melyet gyönyörű gyöngyhímzéssel díszítettek.

-Hát ez honnan van? –törölgettem a hajam.

-Én vettem! A te méreted!

-Ez nagyon szép… -vettem el tőle és még jobban szemügyre vettem. Olyan volt, mintha egy esküvői ruha lett volna, csak rövidebb kiadásban, ami a térdemig sem ért.

-Akkor felveszed?

-Hát… jó.

Egyre rosszabb, miért kell mindennek úgy történnie, mint ahogy megálmodtam? Nem tehetek semmit, megígértem Billnek, hogy jól érzem majd magam.

-Indulhatunk? Kész vagyok! –Bill.

-Persze! –erőltettem magamra egy mosolyt.

-Várj, még van itt valami!

Egy fehér gyöngysort rakott a nyakamba, aminek gyöngyház fénye volt.

-Köszi… -lábadt könnybe a szemem.

-Hé, na, ne sírj! –ölelt magához- Azt hittem jó ötlet lesz, és jól szórakozunk majd…

-Jól vagyok… csak tudod itt akartuk tartani az… az esküvőnket Tommal… -szipogtam.

-Rendbe jön minden! –mosolygott rám bíztatóan… mintha még lenne remény.

-Remélem… meg kell tanulnom nélküle élni, ahogy az elmúlt 5 évben.

-Azért még van remény!

-Attól tartok már hiába! ...De megígértem neked, úgyhogy kisminkelem magam és mehetünk is.

-Csini legyél, utána elviszlek bulizni!

-Oké! –mosolyodtam el.

Rendbe hoztam a sminkemet és már indulhattunk is a partra. A kezembe vettem a sarumat és úgy mentem tovább a homoknál. Ám ahogy közeledtünk, egyre rosszabb lett és végül megálltam.

-Mi a baj?

-Ez… nem megy! Azt hittem menni fog, de nem!

-Ne csináld ezt!

-Ne haragudj! –fordultam sarkon.

-Héé Anne, várj! Várj!

-Nézd Bill, nem tudok úgy tenni, mintha minden rendben lenne! Itt vagyok egy fehér ruhában a parton naplementekor és rózsa illatot érzek, meg tűzropogást hallok! Pedig nincs itt semmi…

-Gyere… -fogta meg a kezem.

-Nem akarom látni a naplementét! –fordítottam neki hátat.

-Biztos? –hallottam egy másik jól ismert hangot.

Felé fordultam és megláttam Tomot halványan rám mosolyogni, aztán egy hófehér orchideát tűzött a hajamba.