-…Ez most komoly? –szólalt meg pár hosszú másodperc után.

-Igen… az…

-Megmondta!

-Tom?

-Igen! Azt mondta fura voltál a nőgyógyász után.

-Tudja, hogy terhes vagyok?

-Sejti! De mondtam neki, hogy ne élje bele magát, amíg nem biztos benne…

-Szeretném, ha nem mondanád el neki!

-Mi? Nem kérheted ezt tőlem, hisz…

-Kérlek!... Pár nap múlva kapni fog egy levelet, abban mindent megmagyarázok… de nem akarom, hogy csak a baba miatt akarjon.

-…Végülis logikus…

-Ha elolvassa a levelet, ős dönt. Ha akar, akkor kibékülünk, ha nem akar, akkor is elmondom neki… joga van tudni… és eszem ágában sincs megfosztani őt a gyerekétől!

-…Nagybácsi leszek…

-Igérd meg, hogy nem mondod el neki!

-…Oké…

-Bill… hogy van? Kiborult? Nagyon gyűlöl?

-Kiborult, igen! De nem, nem gyűlöl! Csak adj egy kis időt neki, jó?

-Van más választásom?

-Minden rendbe jön majd!

-Szerinted hány százalék, hogy elolvassa majd?

-Nem tudom…

-Köszönöm, hogy meghallgattál…

-Nincs mit és Anne! Boldog szülinapot!

-Köszönöm… és bocsi, ha felkeltettelek…

-Semmi baj, itt vagyok Tomnál, csak ő most a konyhában van…

-Jó éjt Bill!

-Szia… -tette le utánam ő is.

-Kicsim, van egy meglepetésem! –húzott maga után Tom izgatottan.

-Mi az? Áruld el!

-Akkor nem lenne meglepetés, ugye?

-Olyan vagy!

-Itt is volnánk! –állt meg egyszercsak és befogta a szemem.

-Naa, látni akarom!

-Tádáám! –vette el a kezét és megfogta az enyémet. Egy tengerparton voltunk, egy mólónál, ami tele volt gyertyákkal és sehol nem volt egy lélek sem… csak mi ketten.

-Ez… -akadt el a lélegzetem- gyönyörű!

-Lenne itt még valami… -térdelt le elém.

-Jesszus… -kaptam a szám elé a kezem és könnybe lábadt a szemem.

-Kicsim… hozzám jössz feleségül?

-Igen! –bólogattam hevesen- Igen! –vigyorogtam rá boldogan.

-Szeretlek! –húzta fel az ujjamra a gyűrűt, majd felállt és szenvedélyesen megcsókolt…

Akkor, ott meséltem el neki milyen esküvőről álmodozom., Szorosan hozzá bújva…

-…És te meg belelépsz egy rákba és fuccs az egész hangulatnak! –nevetett rajtam Tom, én pedig belecsíptem az oldalába.

-Mekkora az esélye? Én akkor is mezítláb akarok lenni! –nevettem vele én is…

Ezt a képet láttam magam előtt álmomban és még napokkal utána is. Csak Tomra tudtam gondolni és a levélre, amit küldtem. Vajon már megkapta? Széttépte, vagy elolvasta?

-Szia, hogy vagy? –ült le bátyja mellé Bill.

-Szarul! Talán hülye vagyok… és rosszul tenném, de…

-…Meg akarsz bocsátani neki?

-Hülyeség?

-Nem, nem az, ha ezt akarod tenni! Tedd, ahogy jónak látod!

-Szeretem őt… meg sem hallgattam miért tette…

-Most lesz rá lehetőséged!

-Hogy érted? –kapta fel a fejét Tom és körbenézett.

-…Ezt ő küldte neked! –adta kezébe a levelemet…