Pár óra múlva ébredtem fel, totál kipihenten, de Tom nem volt mellettem. Összeszedtem magam, magam köré csavartam a takarót és elindultam megkeresni őt. A hátsó kertben találtam rá, az egyik napozó ágyon ücsörgött és maga elé meredt.

-Baj van? –ültem le az ágy szélére, mire rám nézett.

-csak gondolkodtam…

-Nem bújtál vissza mellém…

-Nem voltam álmos! –csókolt meg- Gyönyörű vagy! –mosolygott rám.

-Igen, a takaró elegáns viselet! Meg a táskák a szemem alatt, meg a…

-Gyönyörű… -csókolt meg és magához húzott-… Szeretlek!

-Én is téged… -fészkeltem be magam mellé és a mellkasához bújtam.

Ott feküdtünk szorosan egymáshoz bújva és nekem az esküvőn és a babán járt az eszem…

-Tom…

-Hm? –simított végig gerincemen, jelezve, hogy figyel rám.

-Nem fogok hozzá menni… akkor már inkább…

-Hagyjuk ezt most… -sóhajtott- Ne rontsuk el…

-De félek… már csak pár nap Tom! El fog repülni és nem tudom mit csináljak!

-Ha jól emlékszem, visszautasítottad a megszöktetésem…

-Mert az nem megoldás…

-De átmenetileg tökéletes!

-Nem az!

-Mert neked talán van jobb ötleted?

-Nincs, de…

-Akkor olyan könnyű kritizálni másét?

-Tom, te is tudod, hogy nem…

-Mit tudok? Hogy úgy viselkedtél, mintha velem sem akarnál lenni? Hogy bármit teszek, nem bízol bennem?

-De bízok! –ültem fel.

-Mégsem mondod el mit titkolsz…

-Mert nem lehet… -mentem be.

-Miért, a francba is! –jött utánam.

-Elmegyek… -öltözködtem. Nem akartam még nagyobb vitát.

-Persze, mert a menekülés ilyenkor jó ötlet, de ha én akarom, akkor szart se ér!

-Nem mondtam ilyet!

-De akartad!

-Nem, dehogyis!

-Egyik ötletem sem tetszett és tudod mire jöttem rá ebből? Hogy nem is akarsz velem lenni! Te élvezed ezt az egészet!

-Ezt hiszed? –keseredtem el-… Akkor hidd csak ezt… ha neked ennyit ért minden… -hagytam ott, mielőtt jobban eldurvulna a helyzet.

-Francba… -ütött az ajtófélfába Tom és utánam szaladt, de hiába, akkorra már hűlt helyem volt.

Felhívtam Billt, csak ő tudott megnyugtatni… illetve… most még ő sem. Sosem veszekedtünk még Tommal, amikor együtt voltunk sem. Csak gyerekkorunkban, de hát melyik gyerek nem veszekszik a másikkal…

Ez most más volt… sokkal komolyabb.

-Öcsi! Végre! –Tom, amikor Bill száma végre elérhető lett.

-Ne haragudj, csak épp…

-Épp?

-Épp… Anne-nal beszéltem… -folytatta bizonytalanul.

-Tudhattam volna!

-A barátja vagyok…

-Tudom…

-Ki van…

-Ahogy én is…

-Nagyszerű… -sóhajtott Bill.

Tom is tudta, hogy most valami megváltozott kettőnk közt…