Az ember néha azt érzi, hogy legszívesebben sírna és nevetne egyszerre… hát én most ezt éreztem. Tom gyermekét várom, teljesült az álmom… de sajnos már késő…

-Úristen… -néztem magam elé.

-Valami baj van? Nem örülsz neki?

-Én… én csak… hm… -mosolyodtam el, ahogy belegondoltam ebbe az egészbe- Nagyon örülök neki! Ha ez kiderül, márpedig ki fog, mivel előbb, vagy utóbb meg fog látszani, akkor Andreas kitálal Tomnak mindent.

Mégis boldogan és mosolyogva léptem ki a rendelőből. Meg volt a terv. Ha Tom megtudja, lesz, ami lesz… aztán elmegyek és vissza sem nézek. Lezárom végre ezt az egészet és csak a babára fogok koncentrálni. Ha pedig Tom mégsem utál meg, akkor elmondom neki, hogy terhes vagyok, és megint együtt leszünk. Bárcsak az utóbbi történne.

Csak az esküvő zavart be… utána jutott eszembe, hogy az pár nap múlva lesz… most mit tegyek?...

-Szia! –nyitott ajtót Tom délután, én pedig legszívesebben sikítva közöltem volna vele, hogy gyermeket várok tőle.

-Szia! –mosolyodtam el a gondolatra, majd adtam az arcára egy puszit és beljebb mentem.

-Valami baj van?... Csak egy puszit kapok?

-Nincs semmi! –csókoltam meg.

-Akkor jó… -húzott magához és felvett a karjába.

Szenvedélyesen kóstolgatta ajkaimat, de tudtam, most nem lehet és nem csak a kicsi miatt… most valahogy nem megy…

-Várj… -próbáltam eltaszítani, de már az ágyában voltunk- Tom! Várj! Kérlek!

-Igen? –szakadt el tőlem nagy nehezen.

-Most… most nem megy… nem lehet… ne haragudj!

-Okés, megértem, női bajok, leálltam! –szállt le rólam.

.Köszi… -próbáltam lenyugodni és láthatóan ő is ezen volt- Haragszol?

-Mi? Dehogyis! Bocsi, hogy nagyon letámadtalak…

-Semmi baj… -mosolyodtam el- Bocsi, hogy nagyon felizgattalak…

-Semmi baj! Szeretlek! –csókolt meg.

Tehát pár napom maradt az esküvőig… és azt a pár napot ki is fogom használni. Az esküvő napján pedig…

-Kicsim? –rántott vissza Tom hangja a valóságba.

-Hm? –kaptam oda a fejem.

-Azt kérdeztem, hogy mikor mész nőgyógyászhoz!

-Ja, őőő… m-ma voltam!

-És? –jelent meg az arcán megint az a mosoly.

Talán reménykedőnek nevezném… vagy csak beképzelem és minden hátsó szándék nélkül érdeklődik a hogylétem felől?

-Tom, szólnék, ha lenne valami bajom! Nem vagyok beteg!

-És a rosszul léteid…

-Stressz! Ennyi… max egy kis élősködő… ahogy Andreas nevezné… -tettem hozzá alig hallhatóan.

-Mi van Andreassal?

-Ő… az, hogy lehet, már otthon van…

-Otthon, de hát 8-ig…

-Nem tudom, lehet, hogy az esküvő miatt…

-Állj! Nincs semmiféle esküvő és nem is lesz!

-Tom…

-Anne?

-Hagyjuk… -adtam fel, tudom, hogy úgyis süket, ha erről van szó… szelektív hallása van…

-Ne eszünk valamit, éhes vagy?

-Igen, nagyon, pedig fél órája még semmi étvágyam nem volt…

-Akkor megterítek!

-én… én addig… bocsi… -mentem ki a fürdőszobába megint… kezd elegem lenni a mellékhatásokból.

-Stressz… -nézett utánam Tom csalódottan.