-Figyelj Anne! Ha tényleg olyan nagydolog és tényleg így is-úgyis elveszted, akkor miért nem mondod el neki? Akkor joga van tudni, ha ilyen fontos, hogy inkább elveszted!

-Tudom…

-Akkor?

-Nem tudom megtenni…

Ekkor megcsörrent a telefonom és elsápadtam, amikor megláttam ki keres.

-Mi az, baj van? –kérdezte Bill.

-Tom az! –vettem fel- Szia! Hallom…

-… találkoznunk kell! –vágott közbe Tom.

-Most… nem igazán jó! –fogtam meg az arcomat. Ha Tom így meglát…

-Haza ért?

-…Igen… Billel épp a konyhában…

-Bill ott van? Remek, akkor mondd, hogy hozzá léptek le és gyere ide! Amilyen gyorsan csak tudsz!

-De mi történt?

-Csak gyere ide, kérlek!

-De…

-Siess! –tette le.

-Mi volt? –kérdezte rögtön Bill.

-Út közben elmondom! Elvinnél hozzá? –súgtam oda neki.

-Persze!

Kocsiba szálltunk és közben elmondtam neki mindent.

-Nem mondta miért?

-Csak hogy siessek!... ÉS ha mégis elmondta neki? És… és majd úgy fogad, hogy látni sem akar és…

-Nem hiszem! Fékezett le Tom háta előtt.

-…Bejössz velem? –fordultam felé kétségbeesetten.

-Nem fog megenni! Sosem bántana téged!

Kérlek…

-Oké! –szálltunk ki és még be sem kopogtunk, amikor Tom kinyitotta az ajtót.

-Hát itt vagy! –húzott magához- Mi ez? –simított végig arcomon gyengéden.

-Semmi… -néztem fel rá. Finom csókot lehelt ajkaimra, majd magához ölelt. Legszívesebben elolvadtam volna a szerelmében. Biztonságban éreztem magam, mintha több száz kilométerre lettem volna Andreastól és egyáltalán mindentől és mindentől, aki vagy ami árthatna nekem. Igen, Tomnál mindig ezt éreztem, hogy csak vele vagyok biztonságban…

-Mi volt? –Bill.

-Neki estem! Hiába! –fordult felé Tom.

-Sajnálom…

-Itt vannak az irataid? –emelte fel az államat Tom.

-Igen, a táskámban…

-Az útleveled is?

-Igen, de…

-Menjünk! –fogta meg a kezem, a másik kezében pedig egy utazó táskát szorongatott.

-Mi ez az egész?

-Sietnünk kell, nem sokáig vár ránk a magángép…

-Magángép? –kérdeztem, de csak húzott tovább maga után. Döbbenten követtem. Bill kivitt minket a reptérre, de én még mindig csak értetlenül néztem Tomra. Meg akar szöktetni, vagy mi?

-Tom… -nyögtem ki nagy nehezen, kiszállva a kocsiból.

-Mondj egy országot!

-Tessék?

-Olasz jó lesz? Vagy Franciaország? Amerikához mit szólsz?

-Mi ez az egész? –lábadt könnybe a szemem.

-Elviszlek innen kicsim! –fogta meg az arcom.

-De…

-Nem fog utolérni! Új életet kezdünk messze innen! Csak te meg én!

-De itt van a családod! –néztem Billre.

-Te is a családom vagy!

-De…

-Ide figyelj kicsim! Most azonnal elviszlek innen! Szeretlek és nem hagyom, hogy továbbra is így élj!

-Menekülni nem megoldás! Attól még ott van a titok…

-Nem érdekel!

-De engem igen! Nem tudok hazugságban élni és nem fair, hogy elszakítalak a családodtól! A szüleidtől, az öcsédtől… -szipogtam a mellkasához bújva, majd felnéztem rá- Vigyél haza…