-Nagyon fáj?

-Csak ha mozgok! –mosolyodott el.

-Úgy sajnálom!

-Nem te jöttél nekem, szóval hagyd!

-Merre van a mosdó? –kérdeztem mélyeket lélegezve.

-Rosszul vagy?

-Egy kicsit…

-A folyosó végén van!

-Köszi! –rohantam is ki. Ahogy beértem a mosdóhelyiségbe a csaphoz rohantam és megmostam az arcomat. Mélyeket lélegeztem, de úgy sem lett jobb.

-Minden oké? –kérdezte Tom, amikor visszamentem hozzá- Elég sápadt vagy!

-Persze, persze! Minden rendben, csak…

-Menj haza kicsim, pihenj le! –mosolygott rám kedvesen és odaadta a lakáskulcsát.

-Úgy érted… hozzád haza?

-Igen, hová máshová?

-Azt akarod, hogy Andreas megöljön?

-Őt majd én fogom, ha hozzád ér!

-Ezt nem lehet…

-Na jó, akkor majd én HAZA viszlek! –szállt ki az ágyból.

-Nem mész te sehová! Pihenned kell!

-Ahogy neked is! Micsoda véletlen, keverjük a kellemeset a hasznossal! –vette elő a telefonját.

-Szólok egy nővérnek!

-Úgyis kiengednek saját felelősségre! Nincs komoly bajom!

-Mert egy belső vérzés aztán semmi!

-Css! –csókolt meg gyengéden, minek következtében remegni kezdett a térdem- Bill! –szakadt el tőlem, amikor felvették a vonal túlsó felén- Nem tudom Andreas hívni fog-e, de ha igen, akkor… -csókolt meg-… Anne málad van, oké? Köszi! Most leteszem! Mégegyszer kösz mindent, szeretlek öcsi! –tette le.

-Szeretlek öcsi? –mosolyodtam el kis vallomását hallva.

-Egy-két dologban azért változtam ám! Sokat köszönhetek neki, végig mellettem állt és nem csak az elmúlt 5 évben, hanem egész életemben.

-Ez egyáltalán nem lep meg!

-Gyerünk haza! –fogta meg a kezemet.

A kocsiban hallgatásba burkolóztam, pörögtek bennem az események, majd egy 5 évvel ezelőtti kép került elő a fejemben…

-Gyakran van hányingered Anne? –kérdezte akkori nőgyógyászom.

-Mostanában egyre gyakrabban…

-Mindjárt meg van az eredmény! –mosolygott rám bíztatóan.

-Remélem semmi komoly…

-Nos… Hadd gratuláljak elsőként a kisbabához!

-Hogy mihez? –döbbentem le.

-Gyermeket vársz!

-Ez… ez lehetetlen!

-Nem az! Láttalak én múltkor Tommal és azt kell, hogy mondjam, remekül működik köztetek az a bizonyos kémia! Bizonyára örülni fog ennek a kis trónörökösnek.

Ő igen… de én. Mostmár bármit megadnék, ha akkor elmondtam volna neki. Boldog család lennénk és Andreas sem árthatna nekünk. Azóta felnőttem, megkomolyodtam. Ma már örülnék, ha gyermekem lenne Tomtól… de attól tartok ezen a helyzeten az sem segítene. Hogy tehettem ezt vele… velünk. Ezt már sohasem bocsátom meg magamnak…

-Valami baj van, kicsim? –nyitotta ki előttem a bejárati ajtót Tom- Nagyon hallgatsz.

-Ja nem… csak elgondolkodtam… pár régi dolgon!

-Éhes vagy? –ölelt magához- Csináljak valami vacsit?

-Az jó lenne! –mosolyogtam fel rá hálásan.

-Kávét kérsz hozzá?

-Nem! Most aludni akarok! Hosszú volt ez a nap, mielőbb le akarom tudni!