-Andreas… -kezdtem bele.

-Az a kétszínű kis… khm… bocsi, folytasd!

-… megtudott rólam egy titkot! Amikor a fotózáson voltatok az utolsó turnén. Magam alatt voltam és végül kiszedte belőlem mi bánt. Elmondtam neki, de már bánom. Megzsarolt, hogy… ha nem megyek vele, elmondja Tomnak, de abba belehalok. Vele jöttem, de nem értettem miért csinálja ezt, de ma megtudtam. Féltékeny volt Tom sikereire, hogy neki mindene megvolt. Pedig ő alkotta az imidzsét, miatta volt akkora macsó. De aztán elrontottam mindent, mert…

-Tom beléd szeretett.

-Igen. És én is belé. Azt mondta Tom mindig belém volt zúgva, csak én vak voltam és ezért Andreasnak kellett ő „helyre pofoznia”.

-Hát mondhatom jól csinálta! Mindig is utáltam Tom egyéjszakás kalandjait,

-Én is… dühített.

-Nocsak, miért?

-Mert… csak mert… izé… én… -pirultam el hirtelen.

-Te is szeretted? –kerekedtek ki barna szemei döbbenten- Nem mondod? -mosolyodott el.

-Jól van, le lehet szállni rólam!

-Akkor miért nem jöttetek össze hamarabb?

-Viccelsz? Meg sem fordult a fejemben, hogy Tom másként néz rám, mint barát!

-Nézz körbe, látsz másik lány barátot? Volt valaha us Tomnak más lány barátja? Nem igazán hitt a fiú és lány közötti barátságban.

-Mi azok voltunk!

-Az szerelem volt, csak nem tudtátok!

-Jól van! De akkor sem értem miért én! Andreas nem rossz pasi, egy csomó nő odavan érte, lefogadom, hogy most is van társasága!

-Megcsal?

-Igen! –rántottam vállat, nekem ez már természetes volt.

-Te is őt?

-Nem! Nem hagyja! És amúgy is, nekem csak Tom kell!

-Szóval ő éli vígan a kis világát a bosszújában, amíg te magányos vagy?

-Inkább, mint hogy hozzám érjen!

-Szemétláda! És most?

-Nem tudom, nem akarok hazamenni…

-Itt alhatsz, bármikor jöhetsz, amikor csak akarsz!

-Köszönöm! –öleltem át.

-Nincs mit… Tényleg hozzá mész?

-Igen… muszáj! 2 hét múlva besétálunk a polgármesteri hivatalba és…

-Polgári esküvő? –akadt ki.

-Igen… -sóhajtottam.

-Nagyot akartál!

-Tudom! Tom el is mesélte tegnap, amikor… amikor elmentem hozzá…

-Mi volt? –csillant fel a szeme és töltött még egy kis teát.

-Semmi! –vágtam rá zavartan.

-Szóval lefeküdtetek!

-Dehogyis, egyszer sem!

-Szóval többször is? Elismerésem! –mosolygott rám.

-Elmondta, mi?

-Igen!... Na és aztán? Mivolt?

-Az volt, amit mondtál! Mára azt ígérte elvisz valahová ebéd után!... Nem hagytam!

-Oú, miért?

-Átgondoltam, az is hiba volt, hogy tegnap engedtem! Hogy fogom így elfelejteni őt?

-Oké, de nem csinálhatod ezt mindig, hogy meggondolod magad!

-…Tudom.

-Mitől piros egyébként az arcod?

-Ó ez…ez csak… öhm…

-Megütött?

-…Igen…

-Rohadék! –lépett be a konyhába Tom.