-Merre vagy? Üres a ház, semmi ebéd! -szólt bele azonnal Andreas.

-Nőgyógyásznál vagyok, nem kaptam más időpontot!

-és miért csak most vetted fel?

-Mert le volt némítva!

-Mikor jössz?

-Majd megyek, ha sorra kerültem!

-Igyekezz! –tette le.

Nagyot sóhajtottam miközben ledobtam a telefont az ágyra. Tom átölelt hátulról.

-Jól vagy? Minden oké? –kérdezte.

-Persze… csak utálok hazudni!

-Tudom!

-Neki sajnos sokszor kell!

-Tudom!

-Neked miért nem kell? –néztem rá fel.

-Mert tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, megértelek! A barátod is vagyok, nem csak a szerelmed!

-Mindent… kivéve egyet…

-Kivéve egyet… -sóhajtott.

-Haragszol, amiért nem mondom el, igaz?

-Csak azt nem értem miért! Ez az egyetlen titok áll közénk…

-Tudom! De akkor sem lehet!

-Ugye nem mész hozzá?

-Khm… éhes vagyok, lássunk hozzá a makarónihoz!

-Oké… -egyezett bele, látta, hogy most nem akarom ezt folytatni- Anne! –szólt utánam.

-Hm?

-Örülök, hogy maradtál… -mosolygott rám halványan.

Kimentünk és megcsináltuk az ebédet, amit a kanapén ettünk meg egy filmet nézve közben és persze jól összebújva.

-Meddig dolgozik?

-8-ig!

-Akkor még van 8 óránk?

-7! Méh haza is kell érnem és alvást színlelnem!

-Mindig ezt csinálod?

-Igen…

-Magányos lehetsz!

-Már nem! –néztem rá- De azt hiszem ma tényleg aludni fogok…

-Mert lefárasztalak! –mosolyodott el Tom.

-Igen! –nevettem.

Ebéd után pihentünk egy kicsit, utána bezárkóztunk a hálószobába. Letusoltunk együtt, aztán ismét szeretkeztünk és ez így ment egészen 7-ig.

-Muszáj menned? –húzott vissza az ajtóból.

-Tudod, hogy igen! –öleltem át a nyakát.

-Mikor látlak újra?

-Nem tudom!

-Hiányzol!

-Még el sem mentem! –mosolyodtam el.

-De el fogsz!

-Tom…

-Holnap felhívlak, jó?

-Jó! –csillant fel a szemem.

-Ebéd után elviszlek valahová!

-Akkor holnap! Szia!

-Állj! Köszönj el tőlem!

-Elköszöntem!

-De rendesen! –fogta meg az arcomat.

-Ó bocsánat! –átöleltem a nyakánál és megcsókoltam. Magához húzott és olyan szenvedéllyel viszonozta, hogy most nem csak a lábam remegett, hanem mindenem.

-Szia! –harapott alsóajkába a csók után és legszívesebben maradtam volna.

-Szia Tom! –adtam még egy apró puszit a szájára, majd elmentem. Nem tudtam nem vigyorogni, mintha belülről csiklandozták volna a hasamat, az ereimben sem vár folyt már, hanem szerelem. Vigyorogva aludtam el otthon és szerencsére a nap emlékei álmomban is kísértettek.