Rosszul keltem reggel, aztán Andreas közölte velem, hogy a nevemben felmondott, ugyanis nem akarja, hogy dolgozzak. Feldühített, hisz szerettem a munkámat és szerintem ezt tudta is. Megvártam, míg Andreas elmegy, utána felhívtam Billt.

-Igen? Bill Kaulitz!

-Szia… Anne vagyok… -szóltam bele bizonytalanul.

-Szia…

-Meg tudnád adni nekem Tom címét?

-Nem!

-Kérlek!

-Minek? Hogy megint magadhoz édesgesd, és aztán elhagyd?

-Jogosan vagy dühös, de…

-Jogosan? Anne, azt hittem mindent elmondunk egymásnak, erre csak úgy lelépsz! Tom mindenhol keresett már!

-Tudom… -csuklott el a hangom.

-Vissza akar szerezni!

-Tudom…

-Szereted őt?

-Bill… 5 év hosszú idő és…

-Ezzel azt akarod mondani, hogy nem?

-Nem mondtam ilyet!

-Tehát szereted?

-Bill!

-Van nálad papír és toll? Mondom a címet! És Anne! Ügyesen!

-Köszönöm…

Lediktálta a címet, aztán már kocsiba is ültem és elmentem Tomhoz. Nem tudtam miért csináltam és fogalmam sem volt mit mondok majd neki, csak úgy éreztem oda kell mennem, kell valaki, aki törődik velem.

Becsöngettem, és amikor kinyitotta az ajtót csak szótlanul álltunk egy fél percig, majd félreállt jelezve, hogy menjek be. Amikor elmentem mellette elkapta a csuklómat és magához húzott.

-Szia! –csókolt a nyakamba.

-Szia… -viszonoztam köszönését remegő hangon.

-Köszönjünk rendesen! –mosolyodott el féloldalasan.

-Ezt meg hogy… -neki nyomott a falnak és olyan hévvel csókolt meg, hogy még levegőt venni is majdnem elfelejtettem. Hát persze, köszönni… emlékszem még a csókjaira, amikor fél perce ébredt és még kómás volt, akkor is szenvedélyes „jó reggelt puszit” adott. Kivétel nélkül mindig szenvedélyes csókjaink voltak, még ha gyengédebbre vettük, akkor is.

-Szia! –néztem fel rá a végén levegő után kapkodva.

-Szia! –mosolyodott el a szemével közben majd’ felfalva.

Elengedett és becsukta az ajtót, de én nem voltam benne biztos, hogy egy ilyen csók után állva tudnék maradni a saját lábamon, amik most úgy látszott cserben akarnak hagyni, annyira remegtek.

-Mi járatban? –mentünk a nappaliba, ahol egyből meg is céloztam a kanapét.

Mit is keresek én Tomnál? Ja, megvan: fogalmam sem volt eddig sem!

-Őőő… őszintén szólva nem tudom…

-Értem! Nem kéne most otthon lenned és várnod a… khm vőlegényedet?

-Nem, ilyenkor dolgozom!

-És most nem kéne dolgoznod?

-Nem, felmondtam! Vagyis… nem én! Andreas!

-A nevedben? –ráncolta a homlokát- Miért?

-Nem akarja, hogy dolgozzak, ezt mondta! Hogy az ő feleségének ne kelljen dolgoznia! Pedig szerettem…

-Még nem vagy a felesége… -feszült meg az állkapcsa és az ökle egy pillanat alatt.

-Még nem… -ismételtem meg a szavait.

-Mikor?

-Mi mikor?

-Mikor lesz az esküvőtök?

-… 2 hét múlva…