-Pihenni szeretnék…

-Jól van, jól van, megyek már! Kibírhatatlan vagy!

-Szia!

-Jó éjt! –csókolt meg és kiment.

-Mi ütött Andreasba? –jött ki azonnal Tom a fürdőből- Nem volt ilyen… -ölelt át hátulról.

-Csak a pia beszélt belőle! –sóhajtottam.

-Miért kell neki az én menyasszonyom? –fúrta arcát a nyakamba.

-El kell menned… ha itt talál…

-Tessék! –adott a kezembe valamit.

-Mi ez…-néztem meg és megdöbbenve vettem tudomásul, hogy az a gyűrű az, amivel ő jegyzett el egy ezüstláncon, amit én adtam neki.

-Soha többé nem veheted le!

-Megtaláltad?

-Igen! Ott volt a neszesszeredben, egy selyemkendőben! Kérlek, ne vedd le többet! –vette ki a kezemből és a nyakamba rakta. Lehunyt szemmel markoltam meg a láncon függő gyűrűt, amit úgy őröztem, mintha kincs lenne. Nekem az is volt… Tom után a legnagyobb kincsem. Éreztem, ahogy a hideg ezüst a nyakamhoz ér, aztán Tom ajakpiercingje, majd végül forró ajkai is. Maga felé fordított, mire kinyitottam a szemem és felnéztem rá.

-Velem akarsz lenni? –kérdezte.

-Én… -elkaptam a tekintetem.

-Velem akarsz lenni? –emelte fel az államat.

-Igen…

-Akkor velem leszel! Mihelyt kiderítettem miért csinálja ezt! És hogy te miért hagyod…

-Nem! –léptem hátrább- Nem! Nem tudhatod meg!

-Miért nem?

-Kérlek, ha szeretsz, elmész, és nem kutatsz!

-Azért kutatok, mert szeretlek! És addig nem nyugszok, amíg újra az enyém nem leszel… Védem azt, ami az enyém! És te…

-Csak voltam… Ne keresgélj, kérlek!

-Mit titkolsz?

-Azt nem mondhatom meg… -sírtam el magam.

-Valami pedig van! Andreas megtudta, ugye? Mi a fene történt? Megcsaltál, amíg együtt voltunk?

-Nem! Sosem csaltalak meg!

-Akkor? Biztos nem lehet olyan szörnyű…

-De igen… sokkal, sokkal szörnyűbb…

-Nem hiszem…sosem lennél képes semmi rosszra!

-És is azt hittem… -szipogtam.

-Anne, az isten szerelmére, mi történt?

-Menj el!

-Most elmegyek! De mondtam, enyém leszel! Mert te is ezt akarod!

-Attól félek, ha megtudnád, már nem akarnál! Meggyűlölnél…

-Kicsim! Ez sosem fog előfordulni!

-De igen… hidd el nekem! Magamnak sem tudom megbocsátani, te hogy tudnád?

-Anne… -simított végig az arcomon gyengéden- Miért nem mondod már el?

-Ki nézek, hogy van-e erre valaki! –mentem az ajtóhoz- Minél előbb el kell tűnnöd, nehogy valaki meglásson!

-Szeretlek! –húzott magához és megcsókolt. Átöleltem a nyakánál, ő pedig felemelt és az ágyhoz vitt. Letett rá és betakart.

-Tom… -kaptam ajkai után.

-Te csak maradj itt! –búcsúzott egy utolsó puszival a számon.

-Ne…

-Hamarosan látjuk egymást!

-Légy óvatos!

-Az leszek! -indult is ki.

-Tom! –szóltam utána- Semmit sem változtál…

-Te viszont igen! Sosem titkolóztál előttem…