Már megint ez a „hazudsz” szöveg. Hogy láthat ennyire belém? Hogy csinálja? Mit akar elérni ezzel? Na igen, már mondta: vissza akar kapni. De miért lett ez neki hirtelen olyan fontos?

-Szia! –hagytam ott.

-Szólj, ha bevallottad magadnak! -szólt még utánam.

Ahogy csak tudtam kisiettem az üzletből és mentem is haza. Mint mindig, most is felkavart a Tommal való találkozás… Hihetetlen, hogy 5 év után is ugyanúgy szeretem. Pedig nem is találkoztunk ez idő alatt. Jó ég, de szeretem még mindig.

Másnap délután nekiláttunk a buli előkészületeinek, azután átöltöztem indulásra.

-Hű, de csini valaki! –csókolt a nyakamba Andreas, nekem pedig még a gyomrom is felfordult.

-Majd ne hagyjatok nagy kupit!

-Hogy érted?

-Jó szórakozást!

-Elmész? Nem mehetsz el!

-Miért?

-Mert nem! Itt kell lenned!

-Egy feltétellel…

-Mégpedig?

-Megigéred, hogy nem lerészegedés lesz a vége!

-Oké! Akkor maradj ebben, irtó szexi vagy! –ment is ki, én pedig már csak azért is átöltöztem valami kevésbé feltűnőbbe.

8 körül kezdtek szállingózni a vendégek és én egyre feszültebb lettem. Féltem Andreas „meglepetésétől”, valahogy volt egy olyan érzésem, hogy nem fog tetszeni. Javában tartott már a buli, amikor a konyhából hallottam, hogy lehalkul a zene és Andreas beszélni kezd. Semmi jót nem sejtettem…

-5 éve vagyok boldog vele! –hallottam néhány foszlányt- És pár hónapja megkértem a kezét! Bemutatom a menyasszonyomat, Anne-t! –bejött a konyhába és kézen fogva kihúzott onnan a többiekhez. Megláttam Tomot és hatalmasat dobbant a szívem, féltem mindenki meghallja. Tekintete mágnesként vonzotta az enyémet, pedig erőlködtem, hogy még csak véletlenül se nézzek rá. Szóval ez volt az a meglepetés… szemét!

Amint tudtam magukra hagytam a vendégeket, persze miután Andreas elég látványosan megcsókolt mindenki előtt. A hálószobába vonultam és leültem az ágy szélére. A sírás kerülgetett és a dühtől hányingerem lett. Mélyeket lélegeztem, hátha jobb lesz, de csak lassan jött az enyhülés.

-Hát itt vagy! –szólt egy halk, rekedtes hang.

Megijedtem, hisz nem hallottam mikor jött be.

-Menj el… -csuklott el a hangom.

-Nem akarok… -ült le mellém.

-Tom…

-Hazudtam!

-Tessék? Miben?

-Azt mondtad a boltban, hogy 5 évig persze nem hiányoztál! Kerestelek Anne, mindenhol! Hiányoztál! –csókolt meg gyengéden.

-Ne…

-Miért ne? Hiszen…

-Hiszen?

-…Az enyém vagy… -bújt a nyakamhoz.

-Ne csináld ezt, Andreas bármikor…

-Hogy hogy vele vagy?

-Hogy érted…

-Látom, hogy nem vagy boldog…

-Elkövettem egy nagyon nagy hibát…

-Mit?

-Nem mondhatom meg…

-Nézd, nem érdekel, hogy a legjobb barátom, visszaszerezlek!