Mire este Andreas hazaért rend volt és már régen úgy tettem, mintha aludnék. Mindig ez van. Aztán reggel is megvárom, míg becsukja maga után az ajtót. Tudom, hogy 24 évesen több eszem is lehetne, de nem érdekel, minél kevesebbet akarok vele találkozni és beszélni. Másnap délelőtt Andreas felhívott, hogy csak este ér haza, kicsit túlórázik, hogy másnap, azaz szombaton ne kelljen dolgoznia, mivel bulit rendez. Bulit, az én lakásomban… vagyis mostmár egy ideje a MI lakásunkban…

Bevásárolni is nekem kellett mennem, persze a sok pia kötelező és kihagyhatatlan pont volt a bevásárló listámon. Csodás, egy sereg részeg ember beszabadul ide, akiket fogadjunk, hogy még csak nem is ismerek. Majd megpróbálok kitalálni valamit, hogy ne kelljen itthon lennem. A legközelebbi szupermarketbe hajtottam és céltudatosan lépkedtem odabent a sorok között, míg neki nem mentem valakinek a nagy gondolkodás közben.

-Szia kicsim! Milyen kellemes meglepetés! –köszönt nekem Tom mosolyogva- Már hiányoztál!

-Az 5 év alatt persze nem hiányoztam… -morogtam az orrom alatt, nem is reméltem, hogy meghallja. Tudom, hogy rég volt már, de akkor is rosszul esett, hogy nem keresett, nem jött utánam.

-Tessék?

-Semmi, semmi! Na, nekem most mennem kell! Szia!

-Várj!

-Mire?

-Ne segítsek? El kellhet egy erős kar, nem?

.Megoldom, eddig is ment egyedül…

-Mindig egyedül vásárolsz? És a barátod?

-Nem ér rá! A vásárlás amúgy is a nők dolga!

-Milyen hülye felfogás ez? Ez a 21. század, ahol egyenlőség van! Én is mindig veled mentem… anno…

-Szia!

-Emlékszel arra a nyanyára a kasszánál?

-Nem! –mondtam gyorsan, pedig nagyon is jól emlékeztem minden egyes percre, amit Tommal töltöttem.

-Tudod, ott állt mögöttünk a kasszánál! Mi meg adtunk neki egy kis műsort! –nevetett, én pedig elvesztem lélegzetelállító mosolyában és az aranyos kis mosolygödröcskéiben- Volt ott egy csomó óvszer, mi meg direkt pakoltunk a kosarunkba még! A pénztáros, meg egyesével kódolta be, mivel ott töprengtünk, hogy vajon biztos elég lesz-e annyi! Az a nyanya meg csak nézett ránk gyilkos tekintetekkel. Nagy poén volt!

Igen, minden másodpercére emlékeztem, de jobb, ha azt hiszi túl vagyok rajta. Pedig isten rá a tanúm mennyire szerettem volna megcsókolni.

-Figyelj Tom, nekem erre nincs időm…

Nincs időm… vagy csak nincs kedvem végig hallgatni milyen hülyék, őrültek… és szerelmesek voltunk. Mire jó felszakítani a régi sebeket?

-Akkor mire van?

-Arra, hogy nyugodtan bevásároljak és utána hazamehessek.

-…A vőlegényedhez… -morgott az orra alatt.

-Nincs otthon…

-Egyedül hagy?

-Miért, mit vártál? Dolgozik! –gurítottam tovább a bevásárló kocsit.

-És sosem hagytalak egyedül! Csak a koncerten, mikor felléptem! –jött mellettem.

-Na, látod! Neked az a munkád, neki pedig az! Ennyi!

-De… de akkor is…

-Tom! Tudom mire megy ki a játék! De fogd fel! Boldog vagyok! A mi kapcsolatunknak vége! Már 5 éve! Új életem van, és tökéletesen elégedett vagyok vele!

-Hazudsz! –kapta el a pillantásomat. Honnan tudta?