-Őőő… kész is! –tettem le az asztalra a gőzölgő fazekat.

-Biztos nem volt itt? Nem beszéltetek?

-Andreas…

-El se kezd, mert úgy is tudom, hogy hazudnál! Itt volt és beszéltetek is!

-…Vissza akar kapni… -remegett meg a kezem és újabb gombóc keletkezett a torkomban.

-Arról már lekésett! 5 év telt el! Már az enyém vagy! És hétvégén szép kis meglepetés fogja várni!

-Hogy érted ezt? –rémültem meg- Mit tervezel?

-Tudod mit? Az legyen neked is meglepetés!

-Ne csináld ezt, ha megint valami szemétségen töröd az agyad…

-Na de édesem! Szoktam én olyat? –adta az ártatlant.

-Lefekszem, elment az étvágyam! –hagytam ott.

-Alig várom már a nászéjszakát! –kiabált még utánam, nekem pedig kedvem lett volna visszamenni és jól képen törölni. Szemét alak.

5 év. Azóta ment tönkre az életem. Akkor kellett otthagynom Tomot. Azt hittem Andreas barát, de kiderült, hogy ellenség. Megosztottam vele a titkaimat, mire ő hátba szúrt. Olyan titkot tud rólam, amit soha senki sem tudhat meg, főleg Tom. Belehalnék, ha meggyűlölne…

19 éves voltam és fülig szerelmes Tomba. Akkor már együtt voltunk pár éve és megkérte a kezem. Boldogan igent mondtam, tudtam, hogy egész életemben szeretni fogom őt. Csakhogy Andreas telebeszélte a fejem mindenfélével, hogy Tomnak úgysem lesz ideje rám, el fog hanyagolni és a vége úgyis csak megcsalás lenne. És amikor azt mondtam neki, hogy én akkor is kitartok mellette, megzsarolt, hogy elmondja a titkomat Tomnak. Nem akartam feladni, küzdöttem ellene, de mind hiába… Majdnem elmondta Tomnak, de sikerült közbelépnem. Azóta is gyötör a lelkiismeret.

Tom nagyon szeretett volna tőlem egy kisbabát! Ezt el is mondta, volt, hogy csak úgy beszélgettünk róla, mi lenne, ha kislány lenne, mi lenne, ha fiú és ilyesmik. Láttam rajta, hogy mennyire akarja. Viszont én még túl fiatalnak tartottam magam, élni akartam még utólag már szégyellem, hogy milyen gyerekesen viselkedtem. Sikerült teherbe esnem, de nem mertem elmondani Tomnak, pedig tudtam, örülne neki. Féltem mi lesz, merre megy tovább az élet, milyen jövője lesz majd a kicsinek az apja nélkül, hisz Tom egyfolytában turnézik, egyedül nem tudnám felnevelni…

És akkor megtettem a legszörnyűbb dolgot, amire egy anya csak képes lehet, elvetettem a magzatot…

Azóta is bánom, és ha eszembe jut, sírógörcsöt kapok… Ezért van az, hogyha Tom tudná mit tettem, meggyűlölne és azt már végképp nem élném túl. Elég, hogy én gyűlölöm magam. Gyakran gondolok arra, mi lenne, ha akkor megtartom. Boldogan élnénk Tommal, vagy egyedül lennék? Most is egyedül vagyok. Az 5 év alatt rengeteget vívódtam magammal. El akartam mondani Tomnak lesz, ami lesz alapon, de nem mertem. Gyáva voltam… és most is az vagyok.

-Hé Anne, el kéne mosogatni! –jött utánam pár perc múlva Andreas- Ó már megint sírsz? Mikor teszed már túl magad ezen? Tőlem senki sem tudja meg!

-Nem érdekelsz!

-Nem? Oké, akkor szólok Tomnak, hogy beszélnem kell vele! Sőt, inkább te akarsz vele beszélni!

-Ne! –ültem fel az ágyon.

-Gondoltam! Na, én megyek dolgozni, addig te rakd rendbe a lakást, ha már itthon vagy.

-Még meglátom… -morogtam az orrom alatt.

-Ja és még valami! Holnapra kitalálnál valami új menüt? Unom már Tom kedvenceit! Felejtsd el őt végre. Az isten szerelmére, 5 év telt el! –ment is dolgozni.

-Ha az olyan könnyű lenne! –dőltem vissza a párnák közé a könnyeimmel együtt.