-          Gyere Tom bácsi! –fogta meg Tom kezeit Amanda és a konyhába húzta.

-          Szia kislány, hogy hívnak?

-          Amanda! Te ki vagy?

-          Én szeretem az anyukádat!

-          Én is szeretem!

-          Én máshogyan!

-          Szerelmes vagy?

-          Igen! –nevetett Tom- Kész nagylány vagy már!

-          Tudom! Most kezdtem az iskolát!

-          Nem mondod! Akkor már kész felnőtt vagy!

-          Nem akarok felnőtt lenni!

-          Na és miért nem?

-          A felnőtteknek annyi bajuk van!

-          Tényleg?

-          Igen! Anya is mostanában sokat aggódott…

-          Miért?

-          Nem tudom, a szerelem miatt! Azzal annyi baj van!

-          Hát igen… -mosolyodott el Tom a kislány okoskodását hallva. Máris belopta magát a szívébe, értelmes kölyök- Na és kibe szerelmes anyukád?

-          Azt nem tudom, de szerintem beléd…

-          Ezt honnan veszed?

-          Mert valamelyik nap vele aludtam és álmában a te neved mondta… Meg az egyik rendőr nénivel is beszélgettek rólad!

-          Igen?

-          Nem kérsz egy kakaót?

-          Nem, köszönöm, nagyon kedves vagy!

-          Nem szereted?

-          De igen, csak már késő van! Neked nem kellene még aludnod?

-          Nem, anyu azt ígérte, megnézünk egy mesét, ha hazaért… te is nézed velünk?

A fürdőszobában álltam a tükör előtt és csak bámultam bele. Nem fair, amit Tommal csinálok, de nincs más választásom. Megmostam az arcomat, átvettem egy trikót és egy pizsamanadrágot. Felvettem egy köntöst és kimentem a konyhában.

-          Kicsim, akkor betesszük azt a… Tom? –meglepődtem, amikor Tomot ott találtam a konyhapultnál ülve, Amandával társalogva.

Mi a fene…

-          Láthatóan meglepett, hogy itt vagyok még…

-          Kicsim, menj fel! Megyek én is nemsoká! –simogattam meg Amanda fejét.

-          Mit akartál ezzel? Nagyon helyes kislány…

-          Nem tudom… talán, hogy lelépj… -mondtam halkan, a szemébe sem tudtam nézni.

-          Ezt akarod? Hogy elmenjek?

-          Nem! –néztem fel rá- De úgyis ez lesz a vége. Én öreg vagyok hozzád. Van egy gyerekem.

-          Hány éves vagy? Nem 25?

-          Ami azt illeti… 27?

-          Biztos?

-          Najó 30! Látod? Akármennyire is vonzódsz hozzám, ez annál több nem lehet…

-          Honnan veszed?

-          Hisz te magad mondtad, hogy annyi a határ… Én már benne vagyok, ráadásul a lányom…

-          Nagyon édes, de mi köze van hozzánk?

-          Tom, gondold végig! Nem akarhatsz egy egyedülálló anyát!

-          El tudom dönteni, mit akarok. És én téged akarlak!

-          Minket egy csomagban szállítanak, sajnálom!

-          És akkor? Emberevő a kislányod? Adj egy esélyt…

-          Nem… nem tehetem…

-          Miért nem?

-          Mert most még lehet, hogy így gondolod, bár még mindig azon a véleményen vagyok, hogy elment az eszed, de később mi lesz… Megszokja, hogy itt vagy, de neked eleged lesz ebből az egészből és elmész. És meg is értem. Jobb ezt megelőzni…

-          Fogd már fel, hogy mindkettőtöket akarlak! –vágott közbe.

-          De nem akarhatsz…

-          És én mégis! És nem fogom hagyni, hogy trükkökkel levakarj magadról…

-          Mit tegyek, hogy meggondold magad?

-          Semmit sem tehetsz… illetve… ha azt mondod, hogy te nem akarsz engem, nincs választásom…

-          Én… -kényszerítenem kellett magam, hogy kimondjam neki. Ilyen nehéz helyzetben még sosem voltam. Mintha skizofrén lettem volna, az egyik felem azt akarta, mondjam ki, hiszen úgy jobb mindenkinek. Neki legalábbis mindenképp. A másik erősködött, hogy az igazat mondjam.

-          Te?

-          Én nem… nem szeretlek… -mondtam lassan a padlót nézve, mire megláttam két cipőt magam előtt. Követtem útjukat, míg el nem értem Tom arcáig.

-          Kár… Kár, hogy ilyen pocsékul hazudsz… -rántott magához és megcsókolt. Már el is felejtettem minden kételyemet a korunkkal kapcsolatban, csak finom ajkaira tudtam koncentrálni, na meg a feltörő szenvedélyre. A testem megremegett Tom erős karjaiban, koncentrálnom kellett, hogy állva tudjak maradni, ugyanis a térdeim is fel akarták mondani a szolgálatot.

-          Lenne kedved megnézni egy mesét? –néztem fel a szemeibe mosolyogva.

-          Nagyon! –csókolt meg- De csak ha én választok!

-          Amandával beszéld meg…

-          Hol a kisasszony?

-          A szobájában… -indultam volna felfelé, de visszahúzott magához- Mi az?

-          Szeretlek!

-          Én is téged…

-          Nem hallottam jól rendőr néni…

-          Szeretlek Tom! –csókoltam meg.

-          Így már jobb! Na hol az a mese?

Késő estig néztük a mesét, Amanda végignevette az egészet, pedig már vagy ezerszer látta. A tv előtt nyomott el minket az álom, de volt egy rossz érzésem, amikor felébredtem.

-          Tom? –néztem körbe álmosan, ugyanis az ágyban csak Amanda pihegett már mellettem.

Hát ennyi? Igazam lett, elment?

-          Szóltál? –jött be Tom egy tálcával.

-          Te a konyhában voltál? –néztem rá megkönnyebbülten.

-          Hoztam reggelit, miért? –ült le mellém.

-          Semmi, semmi én csak azt hittem…

-          Hogy? Leléptem?

-          Olyasmi… -vallottam be szégyenkezve.

-          Na ide figyelj! Nem fogok lelépni soha! Szeretlek! Érted?

-          Tessék? Azt hiszem, nem hallottam jól… -öleltem át a nyakánál.

-          Szeretlek! –csókolt meg hosszan.

-          Fúúj! –ébredezett Amanda.

-          Héé! –vetettük rá magunkat, hogy jó alaposan megcsikizzük.

Tomnak igazat mondott, tényleg nem lépett le… soha. És nagyszerű apja lett Amandának, és nagyszerű férje nekem. Persze nem haladtunk túl gyorsan, mindennek megvolt a maga ideje. Egy évvel később Tom hozzánk költözött, két évre rá, feleségül vett és nem sokra rá, útban volt Amanda kisöccse is. Négyesben pedig minden nap egy kaland volt. És az a 7 év már nem is tűnt olyan soknak…

>VÉGE<