-          Hupsz bocsánat! –nevetett Tom.

-          Brad 15 éves, én pedig 23! Lehetetlen, hogy az anyja legyek! –mosolyodtam el- Na, mehetünk? –kérdeztem, mielőtt újabb kérdéseket zúdít rám.

-          Persze! –állt fel.

Most én vezettem, leparkoltam, aztán bementünk és beszálltunk a liftbe.

-          Na végre! –támadott le Rebeca, ahogy kiszálltam a liftből- Hol a fenében voltál, a főnök le fog… ó! –látta meg Tomot is kiszállni- Jó reggelt Mr. Kaulitz!

-          Jó reggelt! 10 perc múlva az irodámban! –fordult újra felém, majd magunkra hagyott.

-          Hát ez meg:

-          Mire gondolsz?

-          Hogy hogy együtt jöttetek? –türelmetlenkedett.

-          Ott aludtam nála, mert…

-          Lefeküdtetek? –kérdezte döbbenten, ugyanakkor cseppet sem halkan, mire nagyjából csak 20 szempár fordult felénk.

-          Kösz, lehetőleg halkabban! –ültem le az asztalomhoz.

-          Bocsi! Na de mesélj már, hogy történt?

-          Először is higgadj le, mert nem történt semmi! Sokáig dolgoztunk és már nem akart elengedni olyan későn, úgyhogy ott aludtam! A vendégszobában!

-          Ó… -szontyolódott el.

-          Igazából fogalmam sincs, mire számítottál!

-          Dehogynincs! –húzogatta a szemöldökét.

-          Elég Rebeca, mondtam, hogy esélytelen.

-          Nem az, csak bebeszéled magadnak!

-          Szokás szerint ezt is jobban tudod nálam! –sóhajtottam.

-          Még szép! –mosolygott rám.

-          Na jól van, elég belőled Kupidó, menj a dolgodra és én is megyek az enyémre! –álltam fel.

-          Ühüm, egyenesen a főnök irodájába! –kacsingatott.

-          Javíthatatlan vagy! –mosolyodtam el.

-          Köszi, és te így szeretsz!

-          Naná! Bolond!

-          Ebédelünk majd együtt?

-          Hívlak, ha végeztem! –pusziltam arcon, majd bekopogtam a főnök irodájába és Rebeca is ment a dolgára.

-          Jöjjön csak! –kiabált ki Tom, én pedig bementem.

-          Nem sok név van már!

-          Remek! Utána ki kell derítenünk azt is, hogy ki ment el egyáltalán, na és ki hozott még valakit magával. A személyzettel is beszélni kell majd!

-          Ez már egy hoszabb procedúra lesz! –húztam el a szám.

-          Igen, de én mindenben a rendelkezésére állok.

-          Nos, akkor…

-          Hogy hogy maga neveli az öccsét? –kérdezte hirtelen.

-          Tessék?

-          Ne haragudjon… semmi közöm hozzá….

-          A szüleim miatt… -mondtam végül.

-          Meg… meghaltak?

-          Nem, illetve nem tudom…

-          Hogy érti?

-          13 éves voltam, amikor leléptek!

-          Elhagyták magát és Bradet? –kelt ki magából.

-          Nem mindenki születik jó szülőnek!

-          Akkor is!

-          Ez van…

-          Maga remekül bánik vele!

-          Nehogy azt higgye! Kamaszodik, néha kevésnek érzem magam ehhez…

-          Remekül csinálja, higgye el!

-          Köszönöm… -mosolyodtam el.

-          Nehéz lehet…

-          Nem olyan rossz, mint aminek tűnik! Szeretem őt, szóval bármit megtennék érte…

-          Istenem mennyire nem ismerjük egymást, pedig 2 éve vagyok a főnöke… de azért… remélem, ez majd megváltozik… -nézett hosszan a szemembe.