EPILÓGUS
Egy évvel később…

-Drágám, felkeltetted már Mary-t? –adott egy „jó reggelt” puszit Bill, amikor bevánszorgott a konyhába.

-Azt mondta, hogy mindjárt jön! –tettem le elé egy bögre kávét.

-Köszönöm! –csókolt a nyakamba- Nem vártál meg a zuhannyal… -húzott magához.

-Mert megint nem tudtál felkelni az ágyból…

-Mi van a köntösöd alatt?

-Bill, el a kezekkel, Mary bármikor…

-Fogadjunk visszafeküdt, apja lánya…

-Bihihihiiill! –nevettem, ahogy csókjaival a mellkasomra haladt át.

-Jó reggelt! –szökkent be a konyhába Mary vidáman és frissen, mire szétrebbentünk.

-Mondtam! –néztem neheztelve Billre.

Fenének kell így felhúznia kora reggel.

-Jó reggelt kicsim! –kapta fel a kezébe Bill.

-Jó reggelt apu! Tudod milyen nap van ma?

-Ha nem tévedek, hétfő!

-Ma kell megkérned Amy kezét! –jelentette ki, mire én kis híján félrenyeltem a kávémat.

-Hogy mi?

-Amy-vel megbeszéltük! –nézett rám.

-Tényleg?

-Öhm… ez csak amolyan… -kezdtem magyarázkodni- Izé… m-megymagyarázom…

-Magyarázd! –tette le Mary-t és elvonult a hálószobánkba.

-Mary, te maradj itt! –mentem Bill után.

-De látni akarom…

-Bill, kérlek…

-Hallgatlak! –ült le az ágyra karba tett kezekkel.

-Emlékszel, amikor Mary elszökött és a függőágyban találtunk rá? Felvittem a szobájába és ott beszélgettünk egy kicsit! Azt mondta, szeretné, ha én lennék az anyukája és, hogy miért nem megyek hozzád feleségül! Mondtam neki, hogy ahhoz még idő kell, és nem rajtam múlik! Minimum 1 év…

-Mary számon tartotta?

-Ezek szerint! Én már meg is feledkeztem róla!

-Értem… -sóhajtott.

-De ez nem azt jelenti, hogy bárminek is változnia kell, én nem erőszakolom rád magam!

-Valóban? –állt fel Bill és közelebb jött.

-Igen…

-És én rád erőszakolhatom magam? –mosolyodott el végre.

-Tessék?

-Kérdezzem máshogy? Oké, végülis ez nem volt valami romantikus… -vakargatta a tarkóját- Amy… édesem… hozzám jönnél feleségül? –kérdezte, mire elképedtem.

Én komolyan azt hittem, hogy haragszik, vagy valami. Csak némán bólogattam, hang már nem jött ki a torkomon.

-Ez igent jelent?

Újabb bólogatás a részemről.

-Apu, térdelj le! –szólt közbe Mary- A hercegek is mindig úgy kérik meg a hercegnők kezét!

-Akarod? –nézett rám hercegem.

-Ezek után! –mosolyogtam.

-Hát jó… -vett elő egy kis dobozkát és letérdelt- Amy, hozz…

-Igen! –ugrottam a nyakába.

-Hó-hó! –nevetett Bill és átölelt.

-Mostmár szólíthatlak anyunak! –visított Mary és csatlakozott hozzánk.

-Ja, igen! Lennél gyermekem anyja is?

-Gyermekeidé! –javítottam ki.

-Tessék? Esett le az álla.

-Bill… gyorsan keljünk egybe… mielőtt elkezd növekedni ez a kis csoda! –simítottam végig hasamon.

-Szeretlek! Szeretlek! –csókolt össze-vissza.

-Én is téged… fekete hercegem…

>VÉGE<