-Biztos tudni akarod? –húztam el a szám.

-Igen! Én is kiteregettem a szennyest! Másnak még nem mondtam el…

-Ahogy én sem… nem csak a munka miatt vagyok itt! A múltam miatt is…

-Mi történt?

-Mi 3 éve voltunk együtt, nekem… nem lehet gyerekem… -néztem ki az ablakon.

-Miért? –ült le Bill és figyelmesen hallgatott.

-Najó, ez így nem pontos, lehet! De nagyon kicsi rá az esély… fogalmam sincs, egyszerűen… így születtem!

-És ő akart gyereket?

-Nem igazán! Ő… elég szabados ember volt, nem szerette a kötöttséget, nem volt az a ragaszkodós típus! De én nagyon akartam már! Örökbe akartam fogadni egy kislányt, már meg is volt, hogy kit, találkoztam vele… -szorult össze a szívem.

Nehezebb beszélni róla, mint hittem. Mintha újra megtörténne velem minden.

-Gyere ide… -húzott az ölébe és szorosan a karjaiba zárt- Mi lett végül?

-Megtudtam, hogy megcsalt párszor… elég… sok nővel! Szakítottam vele, de nem akartam feladni, hogy gyermekem lehessen…

-És miért nincs?

-Mert… tett róla, hogy elutasítsanak mindenhol…

-A féreg…

-Nem tudom, pontosan miket terjesztett rólam, de onnantól gyerek közelébe sem mehettem, ami az árvaházakat illeti…

-Szóval ezért jöttél el!

-Igen! Rendet tenni és esetleg megpróbálni máshol!

-és hol tartasz most?

-Ott, hogy nagyon megszerettelek titeket! Amikor láttam, hogy bánsz Mary-vel, azt hiszem irigyeltelek! Hisz nekem nem adatott meg…

-De most itt vagyunk neked mindketten!

-Tudom! –bújtam a mellkasához.

-Nyugodj meg! Jó helyen vagy, itt már senki sem bánthat, oké?

-Oké…

-Na, nyugi…

-Bill…

-Igen?

-Van még valami…

-Micsoda?

-Én… állást ajánlottak! Főszerkesztő lennék egy híres lapnál… Berlinben!

-Ó!

-Ez álmaim állása…

-Elvállalod?

-Nem tudom, nem akarok innen elmenni…

-Mary? –kérdezte Bill rémülten az ajtó felé nézve, ahol a kislány állt szipogva.

-Te nem vagy az apám, téged pedig úgy utállak! Utállak mindkettőtöket! –rohant ki az ajtón…