-Bill… Bill… -keltegettem pár óra múlva.

-Hm?

-Mary nemsoká ébredezni fog, szerintem készítenünk kellene neki valami uzsit!

-Hm? Jó! –nyitotta ki a szemét, és amikor meglátott, elmosolyodott- Szia kicsim! –csókolt meg.

-Szia! Ne, gyerünk, szaporán! –húztam fel az ágyból- öltözz fel, ne pucérkodj!

-Nem tetszem? –tette csípőre a kezét.

-De, nagyon… -csókoltam meg éhesen- De… Mary…

-Oké, de ezt még folytatjuk! –mosolyodott el.

-Reméltem is! Na, öltözz, nálatok leszek!

Gyorsan átmentem hozzájuk, mielőtt letámadom Bill és már el is döntöttem, mit készítünk. Egy sütit, ami Mary kedvence, legalábbis a receptlapocska oldalán elhelyezkedő szívecskék ezt sugallták.

-Na, itt is vagyok főszakács néni! –jelent meg Bill is pár perc múlva.

-Szolgálatra kész, katona?

-Igenis!

Hozzá láttunk a sütésnek és közben megláttam egy régebbi képet Billről és Mary-ről. Bill ujján volt egy gyűrű. Muszáj tudnom, hisz Bill múltja is érdekel, nem csak a jelene és jövője.

-Bill… öhm… mesélnél nekem Mary… anyjáról?

-Tessék? –nézett rám, mint aki nem biztos benne, hogy jól hallotta-e, amit hallott.

-Mesélj nekem róla, kérlek…

-Jól van… -sóhajtott- De tudnod kell, hogy én téged szeretlek! Most veled vagyok!

-Értem! –mosolyogtam rá.

-Mary anyja… nos, ő… elég életvidám nő volt… Élvezte az élet minden percét! Tudom, azt hiszed meghalt, mert Mary-nek ezt mondtam…

-Mi történt vele?

-2 éve voltunk együtt, abból 1 éve már házasok voltunk… 24 voltam, amikor Mary 1 éves volt. Ekkor hagyott el minket! Túl sok volt neki!

-Elhagyta a saját gyerekét?

-Nos… ő fél a szüléstől, mindig is kiváló alakja volt és féltette! Nem tudtam rávenni, hogy szüljön nekem egy kicsit! Én már szerettem volna… Bele ment, hogy fogadjunk örökbe egy újszülöttet…

-Mary-t örökbe fogadtátok? –döbbentem le.

Nem az örökbe fogadástól, hanem attól a ténytől, hogy mennyire más sztorit ismertem eddig.

-Igen…

-A zöld szeme… És… sosem fogja megtudni?

-Nem tudom ez még a jövőtől függ! De lényegtelen, ugyanis én vagyok az apja, velem él, én nevelem!

-Te vagy az apja Bill! –csókoltam meg- Ez sosem fog megváltozni!

-Örülök, hogy megértesz… -ölelt magához szorosan- És most halljuk, hogy te miért vagy itt! Miért költöztél ide, hm? –simított végig arcomon.