Egy kicsit az volt az érzésem, hogy Bill is hasonlóan magányos, mint én. Mióta lehet özvegy és vajon fáj még neki? Gondol még a feleségére? Biztosan…

Elpakoltam a konyhában, elmosogattam, ugyanis még pár napba bele telik, míg bekötik a mosogatógépet és az ehhez hasonló gépeket a házban.

Végig néztem minden helyiségen és elégedett voltam. Fáradtan dőltem be az ágyba, de sokáig nem aludtam. Agyam fogaskerekei szüntelenül forogtak, mégpedig Bill körül. Csak tudnám mi fogott meg benne…

Reggel frissen ébredtem, eldöntöttem, hogy egyelőre nem foglalkozom semmivel, berendezkedem, és majd aztán igyekszem a beilleszkedéssel. Reggeli után letusoltam, és éppen amikor végeztem, csöngettek, magamra kaptam egy köntöst és ajtót nyitottam.

-Amy! –sikított Mary és már ölelt is át apró karjaival, de én csak kísérője szemébe tudtam nézni. Tényleg gyönyörűek.

-Jó reggelt… -köszönt Bill halvány mosollyal az arcán.

-Jó reggelt! –jöttem zavarba, hisz majdnem meztelen voltam- Miben segíthetek?

-Nos… nem szívesen zavarom… de egy kis szívességre szeretném kérni! Tudom, hogy még csaj egy napja ismer minket, de…

-Meddig? Meddig vigyázzak rá?

-Pár óra az egész!

-Rendben!

-Köszönöm!

-Igazán nincs mit!

-Akkor pár óra múlva itt vagyok érte! –megpuszilta Mary-t, aztán elment.

-Viszlát! –csuktam be az ajtót- Na mit csináljunk nagylány? –guggoltam le.

-Neked mihez van kedved?

-Hm, üres a hűtőm, úgyhogy egy bevásárlás nem ártana!

-Szeretek vásárolni! Apuval gyakran vásárolunk, ő rengeteget tud vásárolni!

-Igen? –mosolyodtam el- Akkor felöltözöm és mehetünk!

-Kiválaszthatom, hogy mit vegyél fel? –nézett rám csillogó szemekkel.

-Persze! –simogattam meg a fejét.

Megtörölköztem és visszamentem a szobámba, ahol már a Mary féle kollekció várt.

-Váó, ez nem rossz, van szemed hozzá!

-Aputól tanultam!

-Tényleg? Apukád mit dolgozik?

-Divattervező, de nem meleg!

-Tessék? –nevettem el magam- Ezt honnan vetted?

-Hallottam a tv-ből! Azt mondták, hogy minden férfi, aki divattervező, az meleg! Apu nem az!

-Nem, ő határozottan nem az! –mosolyogtam.

-Mehetünk? –tette csípőre a kezét- Olyan vagy, mint apu, ő is órákig tollászkodik!

-Igenis! –nevettem.