A lakásba érve úgy éreztem, mintha alig fél perce futottam volna le a maratont. Billen járt az eszem, olyan meleg és selymes keze volt, akár a hangja és a szeme. Az a szeretet, ami belőle áradt a kislánya iránt. És vajon mióta özvegy?

Rendeltem kínait, felbontottam egy üveg bort és nekiláttam a kipakolásnak. Nemsoká Mary ismét megjelent.

-Szia! Jöttem segíteni!

-Apukád tud róla?

- Igen, megengedte, hogyha nem zavarok!

-Nem zavarsz! –mosolyodtam el.

-Apa azt mondta, hogy tényleg nagyon szép vagy! ÉS megengedte, hogy néha átjöjjek!

-Remek! Máris van egy harci feladatod nagylány!

-Tényleg? –csillant fel a szeme.

-Ezeket a könyveket fel kéne rakni a polcra! –mutattam az egyik dobozra teli könyvekkel.

-Igenis!

7 órára minden a helyén volt, és én már újdonsült konyhámban készítettem jól megérdemelt forró csokinkat.

-Halihó! –kopogott Bill a nyitott bejárati ajtón és be is jött.

-Konyha! –kiabált ki Mary.

-Kér egy forró csokit?

-Köszönöm! Szép munkát végeztetek! –puszilta homlokon kislányát, nekem pedig összeszorult a szívem, ahogy néztem őket. De inkább eltereltem fájdalmas múltam emlékeit és a csokira koncentráltam.

-Khm… a hétvégén szervezek egy amolyan házavató bulit! Ha gondolja, jöjjenek el! –raktam le eléjük a bögréket.

-De jó!

-Sajnos nem megy, dolgoznom kell!

-Ó… -nem értem miért, de nagyon csalódott lettem.

-De majd beugrom valamikor! –mosolygott rám gyengéden.

Vajon miért érzem úgy, hogy Bill minden porcikájából süt a tartózkodás? Ennyire nem tetszem neki? És vajon ez miért zavar engem ennyire?

-Rendben! –erőltettem magamra egy mosoly félét.

-Nos, köszönünk mindent, ideje mennünk!

-De apu! Nem vacsorázol nálunk? –fordult felém Mary.

-Biztosan nemsoká itt lesz a barátja, ne zavarjuk mostmár! –szólt közbe Bill.

-Amy?

-Fáradt vagyok, azt hiszem, én lefekszem! Egyedül! –tettem hozzá totál hülyét csinálva magamból. Mekkora ökör vagyok…

-Köszönj szépen Mary! –Bill.

-Szia Amy! Aludj jól! A ma esti imádkozásomban te is benne leszel! –mosolygott rám édesen ártatlanul.

-Viszlát Amy!

-Bill… -biccentettem köszönésképp- Jó éjt!

-Jó éjt! –ment kislánya után.

Egyedül maradtam…

Mi üthetett Billbe, vagy csak nekem tűnik furcsának? Nem is ismerem. Mégis… valami megfogott benne…