Arra a hétre szabadságot vettem ki. Tom nem tudja, hol lakom, csak hogy merre szoktam dolgozni. Ha netán keresne, egy hétig most nem talál. Esetleg ez idő alatt feladja… Reméljük…

Miután befuvaroztam Amandát a suliba minden reggel, hazamentem, és csak tettem-vettem a házban, hogy lefoglaljam magam, de leginkább a gondolataimat. Sajnos nem sok sikerrel, a hét végére még Amanda is észrevette, hogy valamiért más vagyok.

-          Anyu, bánt valami?

-          Nem kicsim, ezt honnan vetted?

-          Sosem vettél még ki szabadságot egy egész hétre…

-          Ó, csak… csak szeretnék veled több időt tölteni kicsikém… ez minden…

-          Nem vagy te szerelmes?

-          Tessék? Ezt meg mégis honnan vetted?

-          A filmekben a nénik, akik szétszórtak, mindig szerelmesek…

-          Inkább azért szétszórtak, mert szerelmesek… -simogattam meg a kis buksiját.

-          Te szerelmes vagy?

-          Olyasmi, de ez bonyolult…

-          A filmekben is mindig minden olyan bonyolult…

-          Hát az életben sajnos még annál is bonyolultabb… -sóhajtottam.

-          Bántott téged?

-          Nem, nem bántott… csak én saját magamat…

-          Miért? Rosszat csináltál?

-          Mondhatjuk, így is…

-          De hát azt nem szabad! –kapott a szájacskája elé ijedten.

-          Tudom, és nem is vagyok rá büszke… de néha tudod szabad, ha ezzel másnak jót teszel…

-          Még ha közben neked rossz is?

-          Pontosan… -bólintottam- Megnézem, ki az… -álltam fel a csengőt meghallva.

-          Szia!

-          Szia Stacy! –engedtem be vendégemet- Mi járatban?

-          Holnap már jössz dolgozni, ugye?

-          Igen, megyek! Valami baj van?

-          Nos leszámítva, hogy a kis udvarlód minden nap keresett és ott ácsorgott egészen a munkaidő végéig, hátha meglát, semmi különös…

-          Micsoda? Elment az esze…

-          Azt hiszem, komolyan érdekled…

-          Kizárt!

-          Ezt neked küldi… -nyújtott át egy papírlapot.

-          Mi ez?

-          Talán szerelmeslevél?

-          Istenem…

-          Én megyek, hulla vagyok! Egész nap a szövegelését hallgattam, aztán mondtam neki, hogy írja le inkább, és én majd továbbítom…

-          Ne haragudj…

-          Ugyan! Csak jussatok már valamire! Kitalálok, holnap várlak, szia!

Egy szerelmeslevél Tomtól. Isten tudja, mióta nem kaptam már szerelmeslevelet senkitől sem… Miután ágyba dugtam Amandát, bevackoltam magam a sajátomba és nekifogtam az olvasásnak. Ám a levélben csak ennyi állt: Szeretlek. Más lehetőség nem lesz, csak ha meglátja Amandát. Különben sosem hagy békén…

Ezzel a haditervvel indultam el másnap dolgozni, készen állva arra, hogy elmondjak neki mindent, ha meglátom, de amint ez megtörtént, egy hang sem jött ki a torkomon.

-          Szia… -köszönt rám halkan Tom.

-          Szia…

-          Jelents fel, csukass le, bilincselj egy oszlophoz, hogy végre békén hagyjalak, de én addig el nem megyek, míg meg nem tudom, mi a baj velem…

-          Veled semmi sincs…

-          Tudom, tudom, csak veled! Ismerem ezeket a szövegeket, de nem hiszek bennük. Kettőn áll a vásár, és én tudni akarom, mit szúrtam el… Nem voltam sem türelmetlen, sem…

-          Te nem tettél semmi, értsd már meg!

-          Akkor?

-          Nekem… nekem…

-          Tudod mit? Este elmondod, vacsora közben!

-          Randira hívsz? Megint? Ezek után?

-          Igen! –bólintott határozottan- Egy amolyan kibeszélős, megbeszélős, rendbe hozós randira…

-          Itt nem kell semmit sem rendbe hozni…

-          De igen! Este várlak a Lorelei-nél! De figyelmeztetlek, ha nem jössz el, addig fogok itt szobrozni, míg el nem mondod végre, mi történt…

-          De hát…

-          Este 8-kor! –puszilt arcon és már ott sem volt.

Remek, ez most sem jött össze… de talán este… ha lesz hozzá szívem és bátorságom…

-          Gyönyörű vagy… -segített ki a taxiból Tom este.

-          Khm… köszönöm… -jöttem zavarba- Beszélnünk kell! –vágta rögtön bele mondandómba, mielőtt bármivel is közbeszól és eltereli a figyelmemet.

-          Ne most… -tapasztotta ajkait az enyémekre, mintha kicsúszott volna alólam a talaj, a térdeim remegni kezdtek.

-          Tom… -tettem még egy erőtlen próbálkozást, de tudtam, úgysem lesz belőle semmi.

-          Gyere! –csókolt a nyakamba és bevezetett az étterembe.

Egész este vártam a megfelelő alkalmat, hogy beszéljünk, de egyszerűen a téma sehogy sem akart arra terelődni, pedig eleve azért hívott el, hogy megbeszéljük. Nem értem Tomot.

-          Tom… arról volt szó, hogy megbeszéljük…

-          Majd később… ne rontsuk el ezt a szép estét…

-          De…

-          Itt ülsz velem szemben, gyönyörű vagy és legszívesebben agyoncsókolnának! Finom az étel, jók az illatok, és a desszert is mennyei! Szerinted ez nem egy tökéletes este?

-          De igen… -nyögtem ki nagy nehezen.

-          Na látod… -fogta meg a kezem- Megkaptad a levelem?

-          Igen megkaptam… de nem értem!

-          Mit nem értesz egy szón? –ráncolta a homlokát mosolyogva.

-          Hogyan érezheted ezt máris?

-          Nem tudom, én csak leírtam, mert ezt érzem…

-          De…

-          Kérjük a számlát! –intett az egyik elhaladó pincérnek.

Az utcán álltunk már, egy tavit akart fogni nekem, de én még nem akartam elmenni. Amíg nem tisztázunk mindent, nem. Tom úgy tűnik, nem akart megbeszélni semmit sem.

-          Jól éreztem magam veled! –húzott magához, ahogy a taxi megállt.

-          Tom, hiszen meg sem…

-          Css… -csókolt meg gyengéden, nekem pedig támadt egy ötletem.

-          Nem lenne kedved eljönni hozzám?

-          Most?

-          Most… -bólintottam határozottan.

-          Rendben…

Beszálltunk és torkomban dobogó szívvel vártam, hogy hazaérjünk. Ha majd Tom meglátja a kislányomat, rájön, hogy túl öreg vagyok hozzá.

-          Addig én valami ürüggyel kimegyek a szobából és mire visszaérek, neki hűlt helye lesz, ez biztos.

És nekem sem kell magyarázkodnom. Azt hiszem, ez lesz a helyes…

-          Itt is vagyunk! –mutattam a házra.

-          Szép… -mosolyodott el Tom.

Ha tudná, hogy nem sokáig fog még mosolyogni…

-          Gyere be! –karoltam belé és kinyitottam az ajtót- Megjöttem!

-          Szia anyu! –szaladt elénk kislányom azonnal.

-          Szia kincsem! –gugoltam le hozzá- Mindjárt jövök, bevezetnéd addig Tom bácsit a konyhába? –pusziltam homlokon és már ott sem voltam.