A rendőrök fél órán belül kint voltak, körbenéztek, megvizsgáltak mindent, ujjlenyomatot vettek és persze kikérdeztek minket.

-Kérem… a feleségemnek pihennie kell, nem szabad felizgatnia magát, ezeket én is el tudom mondani! –mondta Tom idegesen az egyik rendőrnek.

-Tom, semmi bajom sem lesz… -szóltam közbe.

-De neked mindkettőtökre vigyáznod kell, nem érted? –förmedt rám- Ne haragudj… kérlek, menj fel! Ezt én intézem! Te ne idegeskedj!

-Rendben… -adtam fel. Felmentem inkább a hálóba és lepihentem. Tom nem sokkal utána jött fel, ahogy a rendőrök végeztek és elmentek.

-Mi volt? –kérdeztem.

-Semmi különös…

-Ma semmi sem különös… -jegyeztem meg, ugyanis már másodszorra kaptam ma ezt a választ tőle… pedig érzem, hogy van valami.

-Tom…

-Kérdezgetett, tudok-e ellenségről, vagy ilyesmi! A szokásos… de most mondok jobbat…

-Igen?

-Hogy van az unokatestvéred?

-Maria? –könyököltem fel- Miért?

-Arra gondoltam, a hétvégére leruccanhatnánk hozzájuk… meglátogatni őket és a gyerekeit…

-Persze, jó ötlet…

-Egy kis kikapcsolódás most jól jönne, hogy megnyugodjunk…

-Van benne valami… majd felhívom…

-Holnap indulhatnánk is… estére már ott lennénk és lenne egy szuper hosszú hétvégénk, mit szólsz? Nem kellene foglalkoznunk semmivel sem… -simogatta a hajam.

-Jól hangzik… -hunytam le a szemem felsóhajtva, a következő pillanatban Tom ajkait már a hasamon éreztem.

-Te mit szólsz kiscsaj? Tetszik az ötlet? –dünnyögött a köldökömhöz.

-Te még mindig bolond vagy… -mosolyodtam el.

-Te pedig még mindig észbontóan szexi… -csillogó tekintetekkel találtam szemben magam, ahogy mogyoróbarna szemeibe néztem.

-Na kérem a telefont! –nevettem.

Tetszett az ötlet, miszerint látogassuk meg az unokatestvéremet és családját. Ők egy kicsit messzebb élnek Berlintől, pontosabban Badgriebach-ban, egy kisebb városkában Németország délkeleti részén, közel az osztrák határhoz. Gyönyörű vidék, van ott egy hatalmas tó, nagy hegyek, lélegzetelállító tájak, friss levegő… Tökéletes hely a kikapcsolódásra. Régen minden nyarat ott töltöttünk a rokonokkal és Mariának annyira megtetszett, hogy oda költözött és ott alapított családot. Maria anyám testvérének a lánya, Ő olasz volt, apám pedig német. Elég népes családjuk van, de annyira jó néha csak elnézegetni, ahogy a gyerekek fogócskáznak a ház körül, vagy bohóckodnak a tóban. Sok-sok emlék köt oda…

-Na? –nézett rám Tom izgatottan, ahogy letettem a telefont.

-Azt mondta, várnak minket! És üdvözöl…

-Remek, nagyon jó lesz! Úgyis annyit áradoztál arról a helyről, most végre láthatom én is a saját szememmel…

-Garantálom, hogy imádni fogod… Ha tehetném, ott élnék, csak hát a munka... Ide köt…

-Majd veszünk ott egy nyaralót, és akkor mehetsz le, amikor csak akarsz… -csókolt meg hosszan.

-Az biztos, hogy a lányunkat sokszor leviszem majd oda!

-Levisszük! –helyesbített.

-Levisszük…

-Talán elkezdhetnénk gondolkodni egy néven is, nem gondolod?

-Nem is tudom, azt mondják nem szerencsés szülés előtt…

-Mióta vagy babonás? –húzta fel a szemöldökét.

-Ne gúnyolódj velem Kaulitz, biztos, ami biztos! –csíptem az oldalába- Majd tudni fogjuk, ha ránézünk…

-Az egyszer biztos, hogy valami szép neve lesz… nem akarom, hogy örök életre meggyűlöljön a neve miatt minket! –puszilgatta a hasam vigyorogva.

-Nem fog…

-Ki tudja… ha olyan szeszélyes lesz, mint az anyja…

-Hé! Na megállj! –ültem fel, de addigra már a fürdő ajtajában terpeszkedett.

-Állok már! –kacsintott perverz vigyorral az arcán.

-Kihasználod, hogy moccanni is alig birok…

-Ha ideérsz még ma, megmasszírozlak…

-Ha odaérek még ma, kitekerem a nyakad!

-Hm, az „a ” megoldást választanám!

-Sumák vagy Tom Kaulitz, tudd meg… –nyújtottam ki rá a nyelvem.

-A te imádnivaló sumákod… -húzott magához gyengéden…

Másnap tehát reggel összepakoltunk pár napra és nekifogtunk a nagyjából 5 órás útnak autóval. Persze közben párszor meg kellett állnunk, mióta terhes vagyok, kicsit többször van anyagcserém, hogy úgy mondjam, és persze fáradékonyabb is vagyok, muszáj néha kinyújtóztatni a végtagjaimat, de megéri. Csak érjünk már oda.

Ahogyan egyre közeledtünk úti célunkhoz, kezdett tisztulni a levegő, csendesedni a környék, több növény mellett haladtunk el és a nyugalom egyből szétáradt minden porcikámban.

-Hogy bírod? Ne álljunk meg? –kérdezgette Tom félóránként.

-Nem kell!

-Biztos?

-Igen biztos! Nézz csak oda! –mutattam ki az ablakon a két hegy között elterülő völgyre, melyet fák, bokrok, házak kereteztek és persze az a híres tó, amit annyira szeretek- Na mit szólsz?

-Gyönyörű… -nézett jobbra-balra és nem sokkal később lassítani kezdett, ugyanis megérkeztünk.

Kiszállva a kocsiból hatalmasat szippantottunk a friss hegyvidéki levegőből és már láttuk is Mariát elénk jönni.

-Hát itt vagytok végre! –ölelt magához- Milyen nagy már a pocakod! –mosolygott kedvesen.

-Más sem vagyok, csak egy hatalmas pocak! –nevettem.

-Ő bizonyára Tom…

-Igen! Tom, bemutatom neked az unokatestvéremet, Mariát!

-Jó végre személyesen! Üdvözöllek nálunk, Cammie majd körbe vezet.

-Számomra a megtiszteltetés, ha lehet, tegeződjünk!

-Ez csak természetes! Pihentek egy kicsit, vagy sétáltok egyet? A csomagjaitok?

-A kocsiban, majd később kipakolunk, most megmutatnám nagyjából a környéket!

-Azért ne erőltesd meg magad nagyon! –figyelmeztetett.

-Ne kezd te is, kérlek! A gyerekek?

-Lent vannak a tónál! Ha arra mentek, kérlek, szólj nekik, hogy még egy órát kapnak, utána vacsora!

-Rendben! –kézen fogtam Tomot és elindultunk, hogy felfedezzük a vidéket.

-Szép ez a környék! Már tudom, miért szereted annyira!

-Ugye… Itt vannak!

-Kik?

-Hát ők! –mutattam a tó mentén játszó gyerkőc csoportra, és már siettem is oda hozzájuk.

-Cammie néni! –szaladtak oda hozzám csurom vizesen.

-Ajjaj, meg ne fázzatok! Egy óra múlva vacsora, azt ajánlom, addig ne nagyon fröcsköljétek egymást, hanem szárítkozzatok meg, mert ha anyukátok ezt meglátja…

-De ugye nem mondod el neki? –kérdezte a kis Matt.

-Hát szoktam én árulkodni?

-Úgy látom, te vagy a jófej nagynéni, aki mindent megenged nekik! –ért oda Tom mosolyogva.

-Ő ki? –néztek fel rá a gyerekek.

-Ő itt a barátom, Tom! Tom, ők itt Maria csöppségei, az 5 éves Matt, a 8 éves Alison és a 7 éves Mark!

-Sziasztok!

-Meddig maradsz nálunk Cammie néni? –rángatta a kezemet Matt.

-A hét végéig! Vasárnap megyünk haza…

-De nagy a pocakod! –mosolygott Alison- Megsimogathatom?

-Hát persze…

-Na és én? –csatlakozott Mark, majd Matt is.

-Ti is megsimogathatjátok… -nevettem.

-És én? –ölelt át hátulról Tom.

-Konkrét Cammie simogató alakult itt ki, úgy látom!