-Maga… -akadt el a lélegzetem.

-Helló Cammie… -intett felém Tom halvány mosollyal az arcán.

-Jó napot… -nyögtem ki nagy nehezen- M-mit keres itt?

-Elmehetek, ha…

-Ne! –vágtam rá- Akarom mondani… nem akar bejönni? Megiszunk egy csésze kávét és közben elmondja, mi járatban! –mondtam, pedig nem voltam rá kíváncsi. Egyedül az foglalkoztatott, hogy újra itt van, egy hét elteltével és még mindig ugyanolyan hatással van rám.

-Hm… egy koktél most jól esne… -emelte fel a kezében lévő valamit. A könyvem volt, elvitte? Csak azért jött volna, hogy visszahozza?

-Magánál volt?

-Elolvastam…

-Milyen volt? –döntöttem oldalra a fejem kíváncsian.

-Hm… bent elmondom… -mosolyodott el szélesebben és elállt az ajtóból, hogy ki tudjam nyitni.

Remegő kezekkel kutakodtam a kulcsom után, és amikor megtaláltam, kizártam az ajtót, többször is mellé nyúlva a kulcslyuknál idegességemben.

-Valami baj van? –kérdezte hátam mögött.

-Minden rendben... -nyitottam végre ajtót és egyből a konyhába vettük az irányt- Milyen koktélra gondolt? –fordultam felé, miután ő helyet foglalt a pultnál.

-Blue Hawaiianra… az elég finom…

-Rendben… -mosolyodtam el és elővettem a hozzávalókat.

Egymás után adtam kevertem egymáshoz a hozzávalókat, majd a végén következett egy kis jégdara, ami szerencsére mindig található a fagyasztómban.

-Tessék… -raktam le elé a hideg italt, majd helyet foglaltam vele szemben egy másik koktéllal a kezemben.

-Köszönöm… -kortyolt bele- Áh… mennyei…

-Köszönöm, de gondolom nem azért jött, hogy dicsérje a koktélomat…

-Visszahoztam a könyvét… de nem csak ezért vagyok itt… -tette hozzá gyorsan, csalódottságomat észrevévén.

-Akkor? –kortyoltam koktélomba idegesen- Miért jött?

-Nagyon tetszett… -simított végig könyven borítóján, nekem pedig beugrott egy kép, amikor az én testemet simogatta ilyen gyengéden végig…

-És megvolt a megdöbbenés?

-Meg! –nevetett- zseniális, tényleg nem gondoltam volna… A nő egy bárban találkozik a férfival, aki meghívja őt erre a koktélra… -bökött állával a pohara felé- Iszogatnak. A hangulat kezd felforrósodni… -fúrta tekinteté az enyémbe, mire égni kezdtem belül- Nem is sejtik, hogy később még találkoznak, ráadásul nem is akárhogy… Együtt töltenek egy éjszakát, holott a nőnek vőlegénye van! Másnap a nő dolgozni megy… zsaru! Új ügyet kap, gyilkosság! A férfi a gyanúsított, akivel az éjszakát is töltötte! Neki kell kihallgatnia, ám azt mégsem mondhatják, hogy a férfi vele volt a gyilkosság ideje alatt. Alkut kötnek, együtt kiderítik, ki a gyilkos…

-Ám ez nem valami egyszerű…

-Nem! –értett egyet Tom- A férfit többen látták a gyilkosság napján, amint a meggyilkolt fickóval ordítoznak egymással és halállal fenyegetik a másikat! Ám ezt csak a felindultság mondatta velük… A halott egy magánnyomozó volt, és főhősünk csak azért ordibált vele, mert megcsalta a húgát. Könnyű feladat volt tehát ráterelni a gyanút, ám csak ők ketten tudták, hol is volt a férfi azon a bizonyos éjszakán… és kivel… a nővel szeretkezett… -nyalta meg alsó ajkát Tom, majd tekintete mintha a nyakamon időzött volna. Reflexszerűen nyeltem egyet és kiittam maradék italomat. Felálltam és a pulthoz mentem, hogy rejtsem zavaromat. Milliószor hallottam már, ahogyan emberek ezrei vesznek el az általam alkotott világban, melyben ez a könyv íródott, de még egyszer sem fogott meg ennyire a mesélése. Mintha a főhős és a hősnő vonzalma kilépett volna, és köztünk szikrázna most.

-Folytassa… -köszörültem meg a torkom.

-Elindul a nyomozás, de a tettes ügyesen elvart minden szálat… illetve majdnem minden szálat. A fickó lakásán találnak pár mappát, mely a legújabb megfigyeléseiről szólt. A város majd’ minden lakosáról volt valami, elég kis város volt, de éppen elég nagy ahhoz, hogy tűt keressenek a szénakazalban. Közben az egymás iránti vonzalmuk, újra fellobban… -emelte fel a tekintetét Tom- Újra megtörténik az, ami akkor is, mikor a gyilkosság megtörtént…

-Szeretkeznek… -mondtam elfúló hangon.

-Szeretkeznek… -állt fel Tom a helyéről, én pedig bepánikoltam, fogalmam sincs miért. Amíg ülve volt, biztonságban éreztem magam a vonzalma ellen. Nem akarom, hogy újra elmenjen, de akkor is elfog… Jobb, ha nem történik közöttünk semmi sem, kezdhetném előről az egész elfelejtősdit… nem mintha eddig bármilyen érzésem is változott volna iránta.

-Tom…

-Sőt mi több, egymásba szeretnek… -jött közelebb- Gyönyörűen írta le a folyamatot…

-Köszönöm… -néztem fel a szemébe, de el is kaptam a tekintetem rögtön, ahogy megláttam benne azt a pajkos csillanást, amit akkor láttam utoljára, amikor másodszorra is…

-Mondja Cammie… -fogta meg az állam és cirógatni kezdte a hüvelykujjával.

-Mit Tom? –néztem a szemébe.

-A nő az első pillanattól fogva szerette őt?

-És maga szerint a férfi szerette őt?

-Mondja meg maga…

-Még mindig a könyvről beszélünk? –néztem közeledő ajkaira.

-Már összezavarodtam! –csókolt meg lehelet gyengén és magához húzott. A kezemben lévő pohár a földön landolt, annyira elgyengített a csók, hogy kiejtettem a kezemből, de nem érdekelt. Csak kapaszkodtam Tom inggallérjába és közelebb húztam az arcát. Egyre szenvedélyesebben téptük egymás ajkát, sóhajaink magasan szálltak fel a konyha plafonja felé. A gyomrom teniszlabda méretűre zsugorodott össze, szívem hangosan kalimpált bordáim mögött.

-Tom? –sóhajtottam fel nyakcsókjaitól.

-Hiányoztál… el sem tudod képzelni mennyire hiányoztál! Pedig csak egy hét telt el! –kapott újra ajkaim után, nekem pedig a józan eszem cserbenhagyni látszott. Felvett a karjaiba, de csak a nappaliig jutottunk el, túlságosan is türelmetlenek voltunk. Lerakott a műbőrrel bevont kanapéra és fölém helyezkedett. Egy pillanatra sem szakadtunk el egymás ajkaitól, mintha az életben maradásunk múlt volna rajta.

Tenyerem illett az övébe, ajkunk tökéletesen kiegészítette a másikét. Szívünk mintha egyként dobbant volna. Azt hittem, ekkora szenvedély csupán a könyvekben, vagy az álmokban létezik, de ez nagyon is valós érzés. Ahogy az is, hogy Tom csókjai szinte égetik a bőrömet. Fürge ujjai megszabadítottak könnyű kis blézeremtől, majd a blúzomat is eltüntették az útból.

-Mostmár szabad, ugye? –súgta a fülembe rekedtes hangon.

-Elváltam…

-Tökéletes… -csókolt meg újra, én pedig az ingjébe kapaszkodtam, ahogyan megéreztem ujjait a mellemen. Úgy csinált, mint pár perce a könyven borítóján. Simításai extázist okoztak, egy egészen másik dimenzióba repítettek. Csak Tom és én léteztünk, na meg a kanapé, mely néha meg-megreccsent mozdulatainktól. Például amikor Tom hirtelen a csípőmre ült, a hasamat kezdte csókolgatni, én pedig alatta ficánkoltam élvezetemben. Nyelve a köldökömben járt, kezei a combomat és annak belsejét cirógatták. Com középig érő szoknyám sem maradt rajtam sokáig. Felültem és lesimítottam Tom válláról az inget, ő felemelte a karjait, úgyhogy a trikó is az eddig szétdobált ruhák felé repült. Nadrágjának övével szenvedtem és mikor végre megvolt, boldogan bújt ki belőle. Újra rám feküdt és a nyakamba csókolt. Hátába kapaszkodva nyögdécseltem a gyönyörtől, ami szemmel láthatóan még jobban felizgatta. Megszabadított melltartómtól, majd az alsóneműmtől is és ujjai most azon a környéken játszadoztak. Pár perccel később testem megfeszült, hátam ívben hajlott hátra, ahogyan megéreztem a hamarosan rám törő gyönyört.

-Kérlek… -kapkodtam levegő után, a következő pillanatban pedig ujjai helyett már maga volt bennem és ritmusosan mozogni kezdett. Nyögéseink szaporasága egyenesen arányos volt lökéseinek számával és egyre gyorsabba közeledtünk az orgazmus felé. Vontatott mozgása az őrületbe kergetett, de tudtam, hogy csak ezzel akarja minél tovább nyújtani az élvezetet és sikerült is neki. Csak jó néhány perccel később élveztünk el mindketten egyszerre. Tom megcsókolt, majd mellém feküdt, már amennyire a kanapé szélessége engedte neki, és szorosan magához húzott.

Sokáig feküdtünk úgy, levakarhatatlan mosollyal az arcunkon. Azonban egy kérdés még mindig foglalkoztatott. Nem, nem egy kérdés… vagy száz dologra szerettem volna tudni a választ, mégsem mertem feltenni.

-Min gondolkodsz?

-Honnan…

-Hallom, ahogy csattognak a fogaskerekek a bájos kis fejecskédben… -cirógatta meg az állam, majd ujjaival az egyik hajtincsemmel kezdett játszadozni.

-Miért mentél el? –simogattam a mellkasát legyengülve.

-Muszáj volt… túlságosan is elvetted az eszem…