Egész nap bent voltam, hol írtam, hol pedig csak meredtem magam elé. Aztán úgy döntöttem, nem foglalkozom Tommal. Senki sem mondhatja meg, mit csináljak, pláne ő. Ha jól hallottam, Tom a konyhában szorgoskodott, ezt máskor aranyosnak találnám, de most csak egy ördögi mosolyt tudott kiváltani belőlem. Felmentem a szobámba és összekészülődtem. Hogy mihez? Egy féktelen partizáshoz, ami egész este tartani fog, amíg csak össze nem esek, Jár már egy kis szórakozás, napok óta be vagyok ide zárva. Egy dögös éjszakai smink, parfüm és már készen is álltam. Kezembe vettem kedvenc telitalpú magas sarkúmat és leosontam az emeletről. Úgy látszik Tom főzés közben nem elég éber. Amilyen gyorsan csak lehetett, kilopóztam a házból, persze ügyelve arra is, hogy ne csapjak zajt. Beültem a megrendelt taximba és a város legfelkapottabb klubjába vitettem magam.

-Cammie, nem éhes? –ment a dolgozó szobámba Tom- Cammie? –szólt fel a lépcső aljáról, amikor ott nem talált, majd válasz híján felsietett az emeletre- Itt van? –nyitott be a szobámba. Meglátta a ruhámat az ágyon és a készülődés nyomait, melyeket még véletlenül sem pakoltam el, lássak csak, hogy szórakozni mentem.

-A franc… -csapta be az ajtót dühösen.

A buli egy szóval? Pocsék… Több szóval? Unalmas és színvonaltalan. Szánalmas. Már tudom, miért nem járok ilyen helyekre. Nem tetszik a zene, és egyáltalán ez az „5 percenként alakul egy dj” felfogás sem. Mások számaiból slágert csinálni azzal, hogy egy kicsit megkeverjük, felpörgetjük, na meg elrontjuk? Ez lenne a művészet? A fiataloknak úgy látszik, ez jön be. Jó, azért én sem vagyok egy öreg tyúk, a magam 25 évével, de valahogy mégsem jön be. Mindegy, táncoltam rá, mert elhatároztam, hogy már csak azért is jól fogom magam érezni. Hamar elfáradtam, talán nem volt még elég a pia, vagy a kevés étel miatt, amit ma fogyasztottam, de őszintén szólva az is közre játszott, hogy egyedül voltam. Aztán ismerős arcot véltem felfedezni a tömegben.

-Na, ne, ezt ne… -fordítottam hátat hirtelen és talán ezért is figyelt fel rám az a valaki.

-Cammie? –hallottam saját nevemet magam mögül, így kénytelen voltam visszafordulni.

-Scott… észre sem vettelek… -villantottam egy hatalmas műmosolyt. Nem akartam ezt, nem akartam látni. Csak egy estét akartam. De ő elszúrta a jelenlétével. Fájt még, amit tett, és nem azért mert még szerettem. Ha bele gondolok, nem is szerettem őt igazán szerelemből, csupán tiszteltem. De mára már ez is szerteszét hullott, akárcsak az életem. Az egészben csak az volt a rossz, hogy mellette úgy éreztem, mintha nem érnék semmit. Csak arra vagyok, hogy őt büszkévé tegyem, és hogy támogassam. És hogy az én álmaimmal mi volt? Semmi… Engedte ugyan, hogy kiadjam a könyveimet, de élni nem. Így a könyvírás lett a mindenem, az egyetlen kapaszkodóm, ami még a valós világban tartott.

-Gyönyörű vagy Cammie… -mosolygott rám behízelgően, nekem pedig eszembe jutott az este történtek egy kis darabkája. Tom rajtam fekszik, sűrű levegővételek közepette. Testünk összetapadva hever az ágyon, a szoba csendes, csupán sóhajaink töltik be a teret. Tom a nyakamba csókol, és azt mondja: Gyönyörű vagy…

Libabőrös lettem az emléktől, de el kell fojtanom ezt az érzést. Minden pasi egy féreg. Mindegyiknek csak az kell.

-Köszi… khm, most mennem kell! –fordítottam neki hátat újfent, de elkapta a karom.

-Ne menj még, táncolj velem… -lihegett a nyakamba. Undorodtam tőle.

-Nem Scott, mostmár mennem kell…

-Vár a pasid?

-Tessék?

-Ki a fene az a férfi, aki nálad lakik? Azt ugye tudod, hogy még nem mondták ki a válást? Még az enyém vagy… -csókolt a nyakamba.

-Nem vagyok a tiéd! –taszítottam el magamtól- És nem is voltam! Egy dísz voltam melletted…

-Akkor nem panaszkodtál…

-Mert tiszteltelek! De rájöttem, mekkora egy aljas alak vagy… És most engedj… -elsiettem mellette az ajtó felé, de nem jutottam el odáig, egy kar rántott be a sötétségbe.

-Ne siess úgy… -csókolt meg Scott. Hányingerem lett tőle és a gyomrom is majd’ felfordult, ahogy Scott minden áron bele próbálja tuszkolni nyelvét a számba, de nem sok sikerrel. Vettem egy nagy levegőt, megrúgtam legnemesebbik szervét és elrohantam. Egyenesen az utcára szaladtam, meglepően jól ment magas sarkúban, talán az adrenalin miatt. Leintettem egy taxit és hazamentem. Egész úton az a csók járt a fejembe. Undorító volt. És egyáltalán nem olyan, mint Tomé… Tom nem önző, tudja, hogyan kell megcsókolni egy nőt, hogy az szinte szétfollyon tőle. Talán ez is lett a vesztem. Tom csókja… Tom csókja tökéletes… Nem erőszakos, hanem gyengéd, ugyanakkor szenvedélyes és vággyal túlfűtött. Először mindig az alsó ajkamat, majd a felső ajkamat kényezteti, olyan gyengéden, hogy alig érzem, majd egy igazi csókkal perzseli fel mindenem. Még most is libabőrös leszek tőle.

Amikor haza értem, kifizettem a taxit és nagyon halkan belopóztam. Mikor nem hallottam semmi mozgást, az ajtónak dőltem és lenéztem a földre. Pocsék egy este volt, meg kell hagyni. Én már sosem fogok tudni igazán jól szórakozni? Valóban ennyi lenne az életem? Megírni egy könyvet, kiadni, aztán járni vele az országot. Tényleg jó nekem ezt újra és újra végigjárni? Persze imádok írni… de egy perc szórakozás sem jut mellette.

-Cammie? –hallottam meg Tom ideges hangját, de nem néztem fel rá. Bizonyára csípőre tett kézzel áll előttem és legszívesebben megfojtana. De most nem tudtam a szemébe nézni, elszégyelltem magam. Pedig csak egy kis szórakozásnak indult. És mi lett belőle… Scott meg akart erőszakolni és pontosan tudom, mit akar vele…

-Hol a fenében volt? Én próbálom megvédeni, de maga már csak azért is kiszökik? Mi ellen lázad? A védelem ellen? Engem azért fizetnek, hogy minden percben magával legyek és semmi bántódása ne essen! –kiabált magából kikelve, én pedig hirtelen magamhoz tértem.

Hát persze, ezért fizetik. Hogy is lehettem ilyen bolond. Tom csak azért feküdt le velem, mert azt hitte, így végre békén hagyom őt. És csak azért nem ment el, mert fizetést kap. Ebben a világban tényleg minden csak a pénzről szól? Ennyire el lenne korcsosulva minden? Már senki sem megy a szíve után? Csak a haszonszerzés a lényeg…

Ezek szerint, én minden könyvemben a hazugságot írom le… Hisz igaz szerelem nincs is, pláne első látásra. Hisz, aki első látásra szeret bele valakibe, az is csak a külcsínt látja. Hogy milyen ruha van az illetőn, milyen a frizurája… Ezekből meg lehet állapítani, ki milyen gazdag. És ismét visszatértünk, a pénzhez…

-Cammie? –gyengült el a hangja egy kicsit, mire felnéztem rá- Miért sír? Történt valami? Megsérült?

-Nem… nem történt semmi… -mondtam alig hallhatóan- Jó éjt Tom… -mentem fel a szobámba. Levetkőztem és gyorsan letusoltam, hogy ne is érezzem magamon Scott tapizásait. Megmostam a fogamat is, két soron, biztos, ami biztos, aztán lefeküdtem aludni. Sok mindenen járt az eszem… Tomon is és Scotton is.

De elhatároztam, hogy soha többé nem fogják összetörni a szívem. Olyan vastag páncélt növesztek köré, hogy az életben nem jön majd le. Ezen túl én már csak a könyvírásnak élek, ott lehetek csak igazán a saját világomban, ahol még létezik az a kifejezés, hogy igaz szerelem és ahol még az emberek őszinték…

Viszonylag hamar elaludtam és korán is ébredtem, mégsem voltam fáradt. Csupán a csalódottság mardosott a tegnapiak miatt. Tom a konyhában volt, friss kávé illata terjengett a házban.

-Jó reggelt… -köszönt, amint meglátott.

-Olyasmit magának is… -vettem el a bögrét a pultról.

-Az az enyém… lett volna…

-Készítsen másikat… ja, bocsánat, magát nem ezért fizetik…

-Szerintem nem magának kellene megsértődnie a tegnapiak után…

-Maga csak ne akarja megmondani, mit kellene tennem és mit nem! Elégszer mondták már meg!

-Mi baja volt tegnap?

-Semmi különös…

-Pedig igenis felzaklatta magát!

-Semmi köze…

-Találkozott valakivel?

-Nem…

-Cammie… Ha nem mond nekem semmit, hogyan segítsek?

-Sehogy!

-Árulja már el, mi történt, az isten szerelmére, és ne legyen ennyire makacs!

-Semmi köze hozzá, hogy kivel találkozom…

-De van… hisz a testőre vagyok és…

-És?

-És… lefeküdtünk…

-Valóban? Azt hittem, nem történt… semmi!

-Ki volt ott? –kérdezte halkabban már.

-Scott… Scott volt ott… és erőszakoskodott velem… de nem történt semmi! Meg tudom védeni magam!

-Maga idióta… Még mindig nem akarja elhinni, hogy szüksége van rám? Menjen csak el este szórakozni nélkülem! Hátha legközelebb össze is jön neki a dolog! –hagyott ott idegesen.