Tom kiment, én pedig rendbe tettem a konyhát. Felmentem a szobámba, és vettem egy jó hosszú habfürdőt. Fárasztó nap volt, minden porcikám belebizsergett a lazító fürdőtől. És persze attól a gondolattól, hogy mi lenne, ha Tom mosná meg a hátam. Fél óra múlva kiszálltam és felvettem pizsamának szánt trikómat és rövid sortomat. Fogat mostam, aztán bemásztam a puha kacsatoll takaróm alá, ami kellemesen hűsített és álomra hajtottam a fejem. De nem akart jönni az álommanó, csak fészkelődtem az ágyban. Órákig csak szenvedtem, pedig nagyon fáradt voltam. Mégsem ment az alvás. Lehunytam a szemem és Tommal találtam szemben magam. Ahogyan testünk összeforr, és szerelmes szavakat suttog a fülembe.

-Áhh, hagyd már abba a fantáziálást!

Hiába, magánélet hiánya révén, nekem csak ez marad. Szánalmas vagyok… Egy pohár víz… igen, az jót fog tenni. Halkan nyitottam ki szobám ajtaját és lopóztam le a lépcsőn. Lámpát sem kapcsolva a konyhába lépkedtem és öntöttem magamnak egy pohár hideg vizet, Igen, ez biztosan segít majd. Töltöttem még eggyel és azt is megittam. Megtöröltem a szám, elöblítettem a poharat, aztán felfelé vettem az irányt. Ám nem jutottam tovább a nappalinál, hirtelen a semmiből egy kéz rántott a falhoz és odapréselt. Nem fájt, csak halálra rémültem.

-Tom? –néztem rémülten támadómra.

-Cammie? –lazított a szorításán, de nem engedett el- Maga az?

-Miért, mit hitt?

-Mi a fenét csinál? Meg is ölhettem volna!

-Talán jogom van meginni a saját házamban egy pohár vizet, vagy nincs?

-Az éjszaka közepén?

-Nem tudtam aludni… -kaptam el a tekintetem zavartan.

-Remek… én meg már azt hittem, a leselkedő az…

-Körbe nézett, nem?

-De igen, de nem fogok virrasztani…

-Mégis fent van!

-Jó a hallásom…

-Talán túl jó…

-A lényeg, hogy ne mászkáljon az éjszaka közepén nekem… Bárki elkaphatja…

-Paranoiás…

-Maga is félhetne egy kicsit Cammie! -nézett a szemembe szigorúan.

-Ugyan mitől? Kölyköktől?

-Nem! Veszélyben van, de elvicceli az egészet…

-Nem vagyok veszélyben! Maga itt van!

-De nem leszek mindig itt!

-Tudom! –szegtem fel az állam dacosan.

-Akkor jó! –hajolt közelebb Tom és azonnal elpárolgott minden magabiztosságom.

A kinti lámpák beszűrődő fényétől homályosan bár, de láttam az arcát. Szigorú arckifejezése lassan ellágyult, majd szép lassan elengedett és hátrább lépett.

-Gyáva! –vetettem oda neki, mire újra elkapott és ajkaimra tapadt. Szenvedélyesen csókolt, talán még sosem volt ennyire jó. Az arcomat fogta és úgy csókolt, én pedig a hátába kapaszkodtam. Akkor vettem észre, hogy nem volt rajta póló, valószínűleg csak egy szál alsógatyában szokott aludni. De abban a pillanatban nem is érdekelt. Úgysem lesz rajta sokáig. Simogató tenyere a hátamra vándorolt a trikóm alá, aztán felkapott a karjába. El sem szakadva ajkaimtól, felfelé vette az irányt, egyenesen a szobájába és az ágyra zuhantunk. Türelmetlen mozdulatokkal hámozott kis a sortomból és combomat kezdte cirógatni.

-Tom… -sóhajtottam fel, amikor csókjai már a nyakamra, vállaimra, és kulcscsontomra haladtak át. Felültem és felemeltem a kezem, hogy a trikót is le tudja venni. Amint az megvolt, ismét ajkaimra tapadt és teljesen fölém mászott. Apró, édes csókjai a mellemre orientálódtak át, teljesen kikészítve ezzel engem és nyelvét is megéreztem.

-Ú… -nyögtem fel és megrándultam az élvezettől.

-Gyönyörű vagy… -csókolt a köldökömbe, majd nyelvével, azzal is megismerkedett. Bugyim két pántjába akasztotta fogait és azzal húzta le rólam. Baromi szexisen csinálta. Fél pillanat alatt az alsójától is megvált és újra fölém mászott.

-Akarod? –kérdezte, mire a válaszom csak egy határozott és heves bólintás volt. Elmosolyodott és megcsókolt. Az a nyelvtechnika…

Már az egész testem izzott, fél volt, hogy felrobbanok Tom karjaiban, de kivártam, nem akartam elrontani az előjátékot. Nedves ajkaival körbejárta a mellem, végigszánkázott a szegycsontomon, le a hasamig, majd még lejjebb. Erőteljesen markoltam a lepedőbe, hogy ne sikítsak fel az élvezettől. Egy kicsit széljebb terpesztette lábaimat és most ott időzött el, míg azt nem éreztem, hogy bizsergés indul el a gerincem mentén és egy ponton tömörül össze… méghozzá ott, ahol Tom ajkai járnak.

-Tom… -nyögtem a nevét újfent.

-Azonnal… -mászott feljebb, megcsókolt és közben éreztem, ahogy szép lassan eggyé válunk. Eleinte lassan mozgott, majd egyre gyorsabban, hogy már levegőt is alig kaptam. A mellkasomat csókolta, én pedig magamhoz húztam, amennyire közelre csak lehetett. Egyszerre lélegeztünk, egyszerre nyögtünk, egyszerre sóhajtoztunk, még a szívük is egyként dobbant. A testünk verítékben úszott, ott csókoltuk egymást, ahol csak értük. Aztán mindkettőnk teste megfeszült, Tom lehunyta a szemét, én beharaptam az ajkam. Próbáltuk nyújtani, amíg csak lehetett, de a gyönyör hatalmas erővel söpört végig rajtunk, míg fel nem nyögtünk mindketten.

-Igen… -kapkodtam levegő után kifulladva.

-Cammie… -súgta a nyakamba és rám nehezedett. Ujjaim a hátán jártak, míg ki nem fújta magát és le nem nyugodtunk.

-Hm? –kérdeztem.

-Cammie… -csókolt a nyakamba és ez többet mondott puszta felszínes szavaknál. Elmosolyodtam és tarkóját simogattam, míg le nem gördült rólam. A karjára feküdtem, ő pedig cirógatni kezdte a csípőmet. Az éjszaka alatt még sokszor lettünk egymáséi és ez számomra felfoghatatlan volt. Tom megadta magát nekem?  Pedig annyira ellenkezett eddig. A csók után is… Mindezt azért, mert azt mondtam rá, hogy gyáva? Tényleg annak tartottam… Hisz milyen férfi az, aki nem cselekszik a szíve szerint, hanem inkább az agyára hallgat, és nem bonyolódik bele a dolgokba. Bonyodalom mindig kell. Jó, az elején igaz, hogy mást mondtam… de Tomot megismerve, mégis vállalnom kell egy kis kockázatot. Hisz már az is az, hogy szeretkeztünk. Felemelő érzéssel a gyomromban aludtam el szorosan Tom mellkasához bújva. Bejött a simogatása, mert elálmosított.

-Tom? –mocorogtam reggel a takaró alatt és őt kerestem, de hiába. Azonnal kipattantak a szemeim és rögtön nem voltam olyan álmos. Egyből a legrosszabb jutott eszembe: Tom elment. Nem akar már vigyázni rám, még pedig az este történtek miatt. Hisz lefeküdtünk és reggelre biztosan megbánta… De miért nem volt képes ezt a képembe mondani? Elviseltem volna…

-Tom? –szaladtam végig a házon, de semmi. Aztán meghallottam a bejárati ajtó nyitódását. Szaladtam, ahogy csak tudtam, kis híján fellökve így Tomot, de nem érdekelt.

-Hé… Cammie? –kérdezte, de akkorra már elértem és a nyakába ugrottam örömömben. Hát nem ment el. A szatyrok, melyeket eddig a kezében tartott, a földre hullottak, kigurult belőlük pár gyümölcs.

-Tom…

-Mi van magával? Márki lehetett volna az, és maga egyenesen a karjaiba szaladhatott volna…

-Azt hittem itt hagytál… de várjunk… -engedtem el- Mi van… magával? –kérdeztem összezavarodva- ezt meg hogy…

-Most szétszórt mindent… -hajolt le és szedegetni kezdte a zacskók egykori tartalmát.

-Mi van veled? Az este…

-Az este nem történt… semmi… -nézett rám az utolsó szónál nyomatékosítva.

-Semmi… -ismételtem halkan.

-Semmi… -indult is a konyhába.

Nem… nem lehet. Mégsem tudom elviselni, pedig ez a kegyetlen valóség. Az van, amitől féltem. Ugyan nem ment el, de így még csak rosszabb is a helyzet. Követtem őt, bár mondani nem igazán tudtam mit kellene. Nem fogok neki könyörögni. Valószínűleg felesleges is lenne.

-Mi az? –kérdezte, mikor meglátott a pult mögött.

-Dolgozom, ne zavarjon! –fordítottam neki hátat dühösen és felcsörtettem a szobámba. Úgy éreztem magam, mint akit kihasználtak, Ő csupán alkalmi szexet látott bennem, én naiv pedig már a jövőnkről szőttem mesebeli álmokat. Mit is hittem, csak három nap! Azóta ismerem… sőt, nem is ismerem. Nem tudok én róla az égvilágon semmit sem. Kivéve azt, hogy játszadozik a nőkkel. És én hagytam is neki, hogy kihasználjon.

Beálltam a zuhany alá, hátha a langyos víz lemossa a szégyenemet, de még utána is ott éreztem magamon Tom minden egyes csókját. Neki láttam a munkának, hátha eltereli a figyelmem, de éreztem rajta, hogy nem lett valami fényes a megfogalmazás. Kijelöltem az új szöveget és delete. Volt, nincs. Akár csak a méltóságom. Tegnap még volt, ma már nincs…

Arra eszméltem fel, hogy az ajtót bámulom, amint Tom szokott benézni, halvány mosollyal az arcán, de persze most senki sem állt ott. Eleredt a könnyem, csak tudnám miért. Nem vagyok szerelmes, sem egy kis tini, hogy ilyenek megríkassanak. Mégis sikerült. És ez csakis Tom hibája…